Ezeket látta már?

Orrvérzés elállítása: ezért hajtsa előre a fejét, és ne hátra!

orrverzes

Mutatjuk, hogyan állíthatja el a legkönnyebben, leggyorsabban az orrvérzést!

Az orrvérzés általában rövid ideig (maximum 15 percig) tart, és sokkal kevesebb vér ürül a szervezetből, mint azt hisszük – vagyis az orrvérzés ijesztő lehet, de a legtöbbször nem jelent egészségügyi vészhelyzetet. Rendkívül ritka, hogy valaki az orrvérzés alatt nagy mennyiségű vért veszítsen és így akár sokkos állapot alakuljon ki nála, és ilyen esetben általában más betegség (pl. véralvadási zavar) is közrejátszhat.

Mi a teendő orrvérzés esetén?

Az elterjedt nézettel szemben orrvérzés idején egyáltalán nem javasolt hátra hajtani a fejet! Ebben az esetben ugyanis a vér könnyebben hátra csoroghat, és a nyelőcsőbe vagy a légutakba is bekerülhet. Ez rosszullétet, hányingert, de akár fulladást is okozhat! Szintén nem javasolt lefeküdni vagy túlságosan is előrehajolni.

Az orrvérzés ellátása meglehetősen egyszerű: enyhén hajtsuk előre a fejet, és 2 ujjal szorítsuk össze az orrunkat, közvetlenül a csontos rész alatt, nagyjából az orr közepénél. Lélegezzünk a szájon keresztül! Tartsuk így az orrot legalább 5 percen keresztül, anélkül, hogy állandóan ellenőrizgetnénk, hogy elállt-e a vérzés!

Kipróbálhatjuk a hideg borogatást is: a hideg enyhíti a fájdalmakat, és összehúzódásra készteti a vérereket, így lelassulhat a vér áramlása, felgyorsul a véralvadás, ez pedig az orrvérzés elállásával jár együtt. Csavarjunk néhány jégkockát (esetleg egy kis csomag fagyasztott zöldborsót) egy vékony törülközőbe vagy puha textilpelenkába, és ezt tegyük az orrnyeregre. Tartsuk rajta 5-10 percig, míg a vérzés el nem áll. Legyünk azonban óvatosak, ne tegyünk jeget közvetlenül a bőrünkre!

Megelőzhető az orrvérzés?

Az orrvérzésnek számos oka lehet, az állandó orrpiszkálástól a sérüléseken át a túl száraz levegőig, az allergiás nátháig és a gyulladásos betegségekig. Ha valakinek gyakran vérzik az orra, érdemes kideríteni, hogy mi állhat ennek a hátterében: előfordulhat, hogy éppen az orrvérzés utal a magas vérnyomásra vagy a véralvadási zavarokra.

Az orrvérzés gyakoribb lehet a hidegebb hónapokban, egyrészt a gyakori felső légúti fertőzések, másrészt a szárazabb levegő miatt. Igyekezzünk megfelelően nyirkosan tartani az orr nyálkahártyáját, használjunk például párásítót, igyunk sok folyadékot, alkalmazzunk tengervizes vagy sós vizes orrspray-t. Speciális kenőcsöt is kérhetünk a patikában, ez megelőzi az orr kiszáradását, anélkül, hogy irritálna (ebből mindkét orrlyukba kenjünk egy keveset – elsőre egy kicsit kellemetlen, furcsa érzés lehet, de hamar megszokható).

Szokjunk le a dohányzásról, kerüljük a füstös helyeket! A cigarettafüst irritálhatja, kiszáríthatja az orr nyálkahártyáját.

Természetesen, legyünk óvatosak az orrfújással is: ne fújjuk túl erősen az orrunkat és a száj legyen nyitva! A kisgyerekeknél nagyon gyakran az orrpiszkálással függ össze az orrvérzés – sajnos, nem mindig könnyű őket leszoktatni erről, de próbáljuk meg csökkenteni a rizikót azzal, hogy rövidre vágjuk a kicsi körmét.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Orrvérzés: kiváltó oka, diagnosztizálása és kezelése

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

diéta

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához