Ezeket látta már?

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás új terápiáját mutatták be magyar kutatók

hasnyálmirigy-gyulladás

Az epesav okozta megbetegedések - köztük a heveny hasnyálmirigy-gyulladás, a Barrett-nyelőcső- és vastagbélrák - terápiájának új irányait mutatták be.

Hegyi Péter, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (PTE-ÁOK) professzora kutatótársaival a napokban számoltak be erről a Physiological Reviews nevű szaklapban.

Az epe kulcsfontosságú szerepe

A pécsi egyetemen 2016 óta működő Transzlációs Medicina Központ vezetője az MTI-nek elmondta: az epesavak élettani és klinikai tulajdonságairól eddig is számos közleményt publikáltak, azonban olyan összefoglaló, amely ezt a két területet együttesen, transzlációs megközelítésében tárgyalja, eddig még nem született.

Mint kifejtette, az emberi szervezet által termelt epesav 95 százaléka a vékonybélből visszaszívódik, 5 százaléka pedig kiürül. Amennyiben az epe összetétele, mikrobiológiája vagy útvonala megváltozik, az komoly betegségek kialakulásához vezethet.

A tudományos cikkben mintegy 10 olyan gyógyszeres "támadási pontot" is azonosítottak, amelyekre ható gyógyszerek kifejlesztésével helyre lehet állítani az epesav normális körforgását és összetételét. Ezáltal csökkenteni lehet a betegségek kialakulásának esélyét és a már fennálló kóros állapot súlyosságát - mondta.

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás kezelése

Hegyi Péter az összefoglaló jelentőségét érzékeltetve hangsúlyozta, hogy a közlemény több, jelentős népegészségügyi problémát okozó betegségben, mint például a heveny hasnyálmirigy-gyulladás, a Barrett-nyelőcső- és a vastagbélrák új terápiás útvonalakat tár fel, így jelentősen serkenti azok terápiájának további kutatásait és gyógyszerfejlesztéseit.

A közlemény szerzői "joggal bíznak benne, hogy felfedezéseik, mihamarabb a betegek javára fordítható gyógyszerekké, terápiákká válnak" - összegzett az orvosprofesszor.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához