Ezeket látta már?

Agyat, szívet, vesét, májsejteket állítottak elő kutatók

2017.07.13. Módosítva: 2017.07.13.
magzat

Májsejteket nehéz laborban előállítani, de sikerült. A májkutatás Szent Gráljaként is emlegethető eljárás óriási eredmény. Vajon mire jó az, hogy mesterségesen, laborban is sikerül miniszerveket előállítani?

A hiányzó végtag újranövesztése az állatvilágban nem olyan nagy dolog, a tengeri csillag és a szalamandra is képes erre, a zebradánió nevű hal a szívét tudja újrakreálni, a laposférgek pedig a fejüket képesek könnyedén pótolni. Az emberek számára azonban egy-egy testrész elvesztése végleges – volt eddig.

A testben lévő egyedi sejtek folyamatosan cserélődnek amint elhasználódtak. Ez a folyamat ugyan az öregedéssel lassul, de életünk végéig folytatódik. Az egyik legjobban látható jele ennek bőrünk, amelyből évente körülbelül 510 grammnyi mennyiség cserélődik le. A teljes szervek regenerálódása ugyanakkor a sci-fiket leszámítva a biológia határain kívülre esik még manapság.

Az utóbbi években a tudósok létrehoztak az emberi test szerkezetéhez hasonló struktúrákat és sikerrel tesztelték ezeket az ún. "organoid"-okon. Ezek olyan kisméretű emberi szervezetek, amelyeket kifejezetten a szerkezetek tanulmányozására tudnak hasznosítani a kutatók.

Mini agy

A ceruza-radír méretű laboratóriumi agyat az Ohio-i Egyetem tudósai olyan bőrsejtekből hozták létre, amelyek szerkezetileg és genetikailag hasonlóak egy 5 hetes humán magzat agyához. Ez a szerv már neuronokkal és jelátviteli kiterjesztésekkel (axionok és dendritek) is rendelkezik.

Képünk illusztráció - csak a kísérletek során létrejött szervek méretére utal Képünk illusztráció - csak a kísérletek során létrejött szervek méretére utal Forrás: EgészségKalauz

Mini szív

Kutatók arra késztettek őssejteket, hogy szívizom és kötőszövet képződjön belőlük, majd apró kamrákba helyezték őket. Ez a technika a jövőben sokat segítene a gyógyszerek gyors tesztelésében és megjelenítésében. Azonnal láthatóvá válnának ugyanis, hogy melyik pirula okozhat például mellékhatásokat a terhesség során, milyen kardiális születési rendellenességre kell számítani adott készítménynél.

Mini vese

Ausztrál tudósok egy csoportja olyan mini vesét fejlesztett ki, amely megkülönbözteti az őssejteket a vese létrejöttének folyamatában. Az organoidok tehát egy normális vesefejlődési ciklusban képződhettek.

Mesterséges szervek előállításával régóta foglalkozik a tudomány. Olvasson tovább!

Májsejtek

Az emberi testben található legnagyobb szerv a máj, amely képes helyreállítani önmagát és megújulni. Ezért is jelentett nagy kihívást a testen kívül hozni létre valami hasonlót. Először Németországban és Izraelben készítettek sikeresen hepatocitákat (=májsejtek). Jóllehet, ez még nem egy teljes értékű szerv vagy organoid, de maga a kutatás is ígéretes eredménynek számít további klinikai vizsgálathoz, amely a felfedezést egyenesen a májkutatás Szent Gráljának nevezi.

Forrás:https://www.livescience.com/59675-body-parts-grown-in-lab.html

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához