Az egyik koponyasérülés szélei simára csiszoltak és sehol nem töredezettek, amiből arra lehet következtetni, hogy az áldozat középkori agysebészetnek megfelelő kezelésben részesülhetett. Mauro Rubini, antropológus meglátása szerint a seb széleit valamilyen polírozó eszközzel csiszolhatták simára. Az időszámítás szerinti 500 és 700 közötti időszakból származó csontdarabon egyértelműen a gyógyulás jeleit lehet felfedezni, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az áldozat nem halt meg azonnal a sérülés következtében.

Egy másik koponyán ék alakú horpadást fedeztek fel a kutatók, amely feltehetőleg egy fejszétől, vagy csatabárdtól származott. A nyomok alapján arra lehet következtetni, hogy ő is hosszú ideig élt még a sérülés után.

Egy harmadik katona már kevésbé volt szerencsés. A jelek szerint leprás volt, és egy kardvágásból származó hasíték húzódott végig a koponyáján. A tudósok szerint néhány órával a sérülés után meghallhatott, mert gyógyulásra utaló jeleket nem találtak. Valószínűleg leprásként ki volt közösítve a társadalomból, viszont harcolnia még kötelező volt. Rubini szerint az avar társadalom katonailag nem volt nagyon rugalmas, és bizonyos esetekben az egészségi állapotuktól függetlenül mindenkinek a harctérre kellett vonulnia.

A kutatás eredményeit a Journal of Archaeological Science című folyóiratban közölték.