Ezeket látta már?

Kellemetlen lakótárs: a fejtetű (kampányháttér)

2011.09.09. Módosítva: 2015.11.04.

A gyermekközösségekben gyakori a fejtetvesség, ezért az új tanévvel országos figyelemfelhívó kampányt hirdetett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - jelentette be az országos tiszti főorvos Budapesten.

Paller Judit kifejtette: nagyjából 30 évente megnő a fejtetves gyermekek száma, a hetvenes évek óta viszont "elfelejtettük, hogyan kell jól kezelni" ezt a problémát. Mint mondta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével közösen indított akciójuk célja, hogy felhívják a szakemberek, a szülők és a pedagógusok figyelmét a megelőzésre és a kezelésre.

Kellemetlen lakótárs: a fejtetű (kampányháttér)

"Nem szégyen tetvesnek lenni, az a szégyen, ha nem figyelnek oda erre" - mondta Paller Judit.

Surján Orsolya Nógrád megyei tiszti főorvos azt mondta: sokan nem is tudják, hogy mi az a fejtetű. A tetű emberről emberre terjed, elsősorban a gyermekközösségekben, óvodákban, iskolákban. Ha elszaporodik, csíp, mint egy szúnyog. A csípés helye kellemetlenül viszket, a vakarózás következtében kialakuló sebek pedig elfertőződhetnek - tette hozzá.

Ócsai Lajos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője felhívta a figyelmet: a fejtetű elleni készítményeknek már olyan illatuk van, mint a fodrászok által használt hajszeszeknek. Már tíz-tizenöt perc alatt hatnak, de akár megelőző jelleggel is használhatók.

A járványügyi főosztályvezető kifejtette: a megyékben a gyermekközösségekben 0,7 és 2,7 százalék között ingadozik a fejtetves gyermekek aránya. Észak-Alföld, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl a legérintettebb régiók. A Dél-Dunántúlon a legmagasabb az arány, 2,7 százalék.

Ócsai Lajos azt is kiemelte: a tetű nem függ attól, hogy ki milyen szociális körülmények között él. A tiszta fejű gyereken például sokkal gyorsabban szaporodik, mint egy zsíros hajún - tette hozzá.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához