Ezeket látta már?

Légy ott évente: Családfő Mentő Program

A Magyar Rákellenes Liga egyik legújabb kezdeményezése arra kéri a nőket, hogy fogják kézen a férfiakat, kérjenek nekik időpontot az urológiai szakrendelésen, és kísérjék is el oda őket. A Légy ott évente – CsaládFő Mentő Program a prosztatarákkal veszi fel a harcot.

Arra kérjük Önöket olvassák el az alábbi anyagot, töltessék ki szeretett férfi családtagjaikkal, ismerőseikkel a és nézzék át az eddigi 4500 kitöltött és értékelt teszt statisztikáját.

Légy ott évente: Családfő Mentő Program

Bár a prosztatarák elsősorban az idősebb férfiak betegsége, 40 éves életkor után bárkinél, bármikor kialakulhat és kialakulásának veszélye az életkor előre haladtával egyre inkább nő. Ám ha időben felismerjük a betegséget, nagyobb az esély a gyógyulásra. Éppen ezért ajánlatos, hogy a 40 év fölötti urak évente látogassák meg az urológiai szakrendelést, ahová külön háziorvosi beutaló sem szükséges.

A korai felismerés esély a gyógyulásra

A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata betegségei, például a prosztatagyulladás, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása és a prosztatarák. 50 éves korban a férfiak 50%-ánál, 80 éves korban pedig már 90%-uknál fennáll valamelyik probléma lehetősége.

A prosztatarák kialakulásakor a daganatot kóros növekedésű sejtek állománya alkotja, melyek szabálytalanul osztódnak. E kóros sejtburjánzások korai időszakban még a prosztatán belül maradnak, súlyosabb esetben azonban ráterjedhetnek a környező (prosztatán kívüli) szövetekre is, károsítva a szövetek és a nyirokszervek működését. Ha a daganat továbbterjedve eléri a nyirokcsomókat, akkor már bármely egyéb szervhez, szervrendszerhez (pl. a húgyhólyagba, végbélbe) vagy a csontokra is átterjedhet.

Hazánkban évente kb. 4000 friss prosztatarákos esetet diagnosztizálnak, és 1400-1600-an veszítik életüket a betegség miatt, pedig az időben felfedezett prosztatarák gyógyítható. A korai felismerést szolgálják a szűrővizsgálatok, melyek fontosságát a statisztikák is alátámasztják: míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a frissen diagnosztizált prosztatarákos esetek 80%-a műthető, azaz még nem terjedt a prosztata határain túl, addig Magyarországon az arány fordított: a betegek 70-80%-a már áttétekkel kerül orvoshoz. Ekkor a sebészi beavatkozás, amely a korai esetek 90%-ában tíz éven túli túlélést biztosít, már nem kerül szóba.

Tünetek, diagnózis, kezelés

A kezdeti állapot többnyire tünetmentes, de a panaszok megjelenése esetén a tünetek (ld. keretes rész) ugyanazok a jóindulatú és a rosszindulatú megbetegedéseknél is. Az előrehaladott, áttétekkel járó esetekben deréktáji fájdalom, a csípőben vagy a comb felső részében jelentkező merevség és fájdalom mutatkozik.

Prosztatarákra utaló jelek

Gyakori vizelés, különösen éjjel

Nehezen induló vizelés

A vizelet-visszatartás nehézsége

Gyenge, vagy vizelés közben időnként megszakadó vizeletsugár

Fájdalmas, égető érzés vizelés közben

Vér megjelenése a vizeletben, vagy az ondóban

A diagnózis felállításához számos vizsgálatot el kell végezni. A fizikai vizsgálat és a PSA-szint mérése együtt nagymértékben segíti a betegség korai felismerését, ám a pontos és végleges diagnózishoz (kiterjedés, méret, szövettani típus) további vizsgálatokra van szükség.

A kezelések tárháza széles: a megfigyelés-várakozás módszerétől a műtéten keresztül a hormonkezelésig, a kemoterápiás és sugárkezelésig többféle, egymással párhuzamosan végzett beavatkozás is lehet. A betegség korai stádiumaiban hormonkészítmények segítenek, előrehaladott stádiumban pedig, amikor már áttétek alakultak ki, kemoterápiás gyógyszerekre van szükség a túlélési esély növelésére és az áttétel adta fájdalom csökkentésére. Ez urológus, onkológus és onkoradiológus szakorvos együttes csapatmunkáját jelenti.

Mentsük meg a férfiakat!

Március 6. és 8. között CsaládFő mentő Program rendezvények lesznek Budapesten és a megyeszékhelyeken egy-egy bevásárlóközpontban.

Itt a Magyar Rákellenes Liga önkénteseitől információs anyagokat kaphatunk, teszteket tölthetünk ki. Néhány kiemelt helyszínen (terveink szerint) urológus szakorvosok várják konzultációs beszélgetésre a konkrét panasszal érkezőket. Az eseményekről bővebb információt február 25-től a: oldalon találhatnak.

Telefon:06-30-9-225413

Figyelmüket és az egészségükre szánt időt ez úton is köszönjük:

Prof. Dr. Simon Tamás

elnök

Magyar Rákellenes Liga

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához