A 2003 óta megtartott világnap célja, hogy elősegítse az öngyilkossággal kapcsolatos felvilágosítást, információt adjon, csökkentse a stigmatizációt, elősegítse annak megértését, hogy az öngyilkosság megelőzhető. Az öngyilkosság világszerte a vezető halálokok között szerepel. A 25 év alatti fiatalok körében a három vezető halálozási ok egyike. Minden évben körülbelül 1 millió ember hal meg öngyilkosság következtében, azaz két percenként meghal valaki. A WHO becslése szerint 2020-ra az öngyilkosság következtében bekövetkező halálesetek száma el fogja érni a másfél milliót.
2006-ban 2460 ember követett el öngyilkosságot Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Egy évvel később ez a szám 2440. Hazánkban az öngyilkosságok száma 1988 óta folyamatosan csökken, azonban a serdülőkorban elkövetett öngyilkosságok aránya stagnál, míg a serdülőkori öngyilkossági kísérletek aránya növekszik. Világviszonylatban még mindig az évente legtöbb öngyilkosságot regisztráló tíz ország között van Magyarország.
A Park Hotel melletti füves területen megrendezésre kerülő Civil Nappal a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet erre a súlyos problémára, illetve segítséget kívánnak nyújtani azoknak, akik ilyen jellegű problémával küzdenek.
Az érdeklődőket folyamatos pszichológiai, pszichiátriai tanácsadással, kerekasztal beszélgetéssel, a gyerekeket arcfestéssel, hennatetoválással és játszóházzal várják a program szervezői.
Helyszín:
Nyíregyháza Sóstó-gyógyfürdő, Park Hotel kertje, Tölgyes utca 68.
Időpont:
2010. szeptember 11-e, 10-16 óra között
2012. február 6. hétfő, Dorottya, Dóra napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Epekő és probiotikum
- Fogamzásgátló szedése
- ESWL-kezelés kockázatai
- Friss hírek
- Videótár











