Ezeket látta már?

Agyvérzés után - mit tehetünk otthon?

A terapeuta által vezetett otthoni testmozgás ugyanolyan hatásos lehet az agyvérzést követő rehabilitációban, mint a hagyományos, speciális futópadot használó program. Az eredmények ellentmondanak az eddigi elgondolásnak is, hogy a gyógyulás hat hónap után éri el csúcspontját. A hat hónap után elkezdett terápia segítségével ugyanúgy javult a betegek járása.

"Ez egy fantasztikus tanulmány!" – jelentette ki Dr. Richard B. Libman, A Long Islandi Zsidó Kórház vaszkuláris neurológiai osztályának vezetője. "Hihetetlenül fontos... hogy ne írjuk le a betegeket egy bizonyos idő eltelte után. Azután is megvan a lehetőségük a gyógyulásra, hogy mi már letettünk róluk."

Agyvérzés után - mit tehetünk otthon?

A kutatók szerint ez az eddigi legnagyobb amerikai tanulmány a területen. Több mint 400 agyvérzéses beteg vett benne részt, három csoportban. Két csoport a "locomotor" nevű eszközön edzett, míg a harmadik csoport otthoni terápián vett részt. A 62 év átlagéletkorú populáció kicsit több mint fele férfiakból állt. Mindegyikük 36 alkalommal vett részt foglalkozáson, 90 perces időtartamban, 12-16 héten át.

A "locomotor" csoport a hagyományos rehabilitációs kezelést kapta. Speciális támasztóhámmal ellátott futópadon edzettek, majd gyakorolták a járást. Egy részük az agyi érkatasztrófa után már két hónappal elkezdte, a többiek hat hónapra rá. Az otthoni foglalkozások keretében a terapeuta a rugalmasság fejlesztését vette célba többféle mozgásos, erő-és egyensúlyfejlesztő gyakorlattal, melyet két hónappal az agyvérzés után kezdtek meg.

A tanulmány szerzője, Pamela Woods Duncan, a Duke Egyetem orvosi karának családorvos professzora szerint meglepődtek azon, hogy az otthon gyógyuló csoport tagjai ugyanolyan szépen javultak, mint a locomotoron edző betegek, pedig azt hitték, ez utóbbiak jobban haladnak majd. Valójában az első év végére az összes résztvevő 52 százaléka fejlődött a járás terén, mindhárom csoportból egyforma arányban.

"Szerintem ez egy kiemelkedően fontos tanulmány. Az otthoni csoport ugyanolyan eredménnyel végzett... és kevesebb káros hatás merült fel, mint például a szédülés és az elesés." – mondta Duncan. A fejlődést azzal mérték le, hogy mennyire voltak képesek egyedül járni. A súlyos eseteknél már azt is javulásnak vették, ha képesek voltak egyedül körbesétálni a szobában. Azoknál, akik járásképesek maradtak az agyvérzést követően, az számított fejlődésnek, ha egyedül is helytálltak a közösségben.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához