Ezeket látta már?

Már kevés alkohol is növeli a figyelmetlenséget

A Washingtoni Egyetem kutatói érdekes kísérletben igazolták, hogy már egy alkoholos ital elfogyasztásával is csökkenhet az emberi figyelem.

Már kevés alkohol is növeli a figyelmetlenséget

A Washingtoni Egyetem kutatói érdekes kísérletben igazolták, hogy már egy alkoholos ital elfogyasztásával is csökkenhet az emberi figyelem. A jelenségnek autóvezetéskor lehet jelentősége, hiszen egy ital elfogyasztása után a vér alkoholszintje még a megengedett érték alatt marad.

Már kevés alkohol is növeli a figyelmetlenséget

A kísérlet során a résztvevőket két csoportra osztották, és az egyik csoport üdítőitalt, a másik alkoholos italt kapott úgy, hogy ők maguk nem tudták, mit fogyasztanak. Ezután egy 25 másodperces filmet nézettek meg velük, ahol két csapat egy labdát passzolgatott egymásnak és azt a feladatot kapták, hogy számolják meg az összes passzot. Az igazi vizsgálat azonban másra irányult: a film során hirtelen egy gorillának öltözött férfi sétált be a játékosok, megállt, dobolt a mellén majd kiment a képből. A jelenség a film mintegy harmadán keresztül megfigyelhető volt. Azok, akik alkoholos italt fogyasztottak, csak fele annyian vették észre a furcsaságot, mint akik nem fogyasztottak alkoholt.

Az a jelenség már régóta ismert, hogyha az agy egy komoly feladatra koncentrál, kevésbé ismer fel máshonnan érkező ingereket (pl. hang vagy kép). Ez a vizsgálat azonban az első, ami a csekély mennyiségű alkohol és az efféle figyelmetlenség kapcsolatát vizsgálja. Noha a teszt nem az autóvezetési képességet vizsgálta, Dr. Seema Clifasefi, a kutatás vezetője szerint a jelenség fontos szempont lehet a közutakon. "Vezetés közben arra a képességünkre támaszkodunk, hogy egyszerre több dolgot is felismerünk (útjelző táblák, sebességkorlátozás, más autósok stb.), azonban már egy ital is növelheti a figyelmetlenségünket" - mondta Dr. Clifasefti. "Előfordulhat akár az is, hogy egy ital után a vezető annyira koncentrál a vezetésre, hogy egyáltalán nem vesz észre egy gyalogost a zebrán" - tette hozzá. A kutatási eredmények tehát egybecsengenek a közlekedésbiztonsági szakemberek régóta hangoztatott véleményével: aki autót vezet, egyáltalán ne fogyasszon alkoholt, még annyit se, amennyit a szonda nem mutat ki.

medipress.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához