2012. május 25. péntek, Orbán napja van
Nyitólap  >  Betegségek - tünetek  >  Szenvedély-betegségek
Továbbküldés
Tartalom címe: A női agy nem bírja a szeszt!

    A női agy nem bírja a szeszt!

    A női alkoholistáknál háromszor gyorsabban károsodik az agy hangulatot, impulzusokat és alvást kontrolláló területének működése, mint a férfiaknál - állapították meg svéd kutatók.

    A női agy nem bírja a szeszt!
    Négy évnyi nagyivást követően ötven százalékkal csökkent a nők agyának úgynevezett szerotonin funkciója, míg ugyanilyen mértékű károsodást a férfiaknál csak tizenkét évi alkoholizálás után tapasztaltak a Göteborgi Egyetem kutatói tanulmányukban.

    A szerotonin agyi ingerületátvivő anyag, amely egyebek közt fontos szerepet játszik a hangulat és impulzus kontrolljában, valamint az alvás és ébrenlét közti egyensúlyban.

    A kutatásba 42 bevallottan alkoholfüggő embert és 28 kontroll személyt vont be Kristina Berglund és csoportja; a részt vevő alanyok harmada volt nő. "Azt láttuk, hogy az alkoholfüggő egyéneknél jelentősen alacsonyabbak voltak a szerotonin funkciók" - foglalta össze az eredményeket Berglund.

    A vizsgált emberek közül a nők bevallásuk szerint négy éven át heti 12 üveg bornak megfelelő mennyiségű alkoholt vettek magukhoz, a férfiak ugyanennyi alkoholt ittak hetente, de 12 éven keresztül.

    Az eredményeket ismertető tanulmányt az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című szakfolyóirat januári száma jelenteti meg.

     
    Megjelent: 2011. november 12.
    Forrás: MTI
    Legutóbb frissítve: 2012. január 17.