A telefonos forródrót és az interneten alapuló támogatás mellett egyéni konzultáció és csoportos tanácsadás is színesíti a palettát. A központ célja, hogy a viselkedésváltozást elősegítő módszerek minél szélesebb kör számára elérhetők legyenek - mondta el Urbán Róbert egészségpszichológus, a központ egyik vezető munkatársa a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón szerdán Budapesten.
A tájékoztatás szerint a dohányosok 4-5 százaléka teszi le sikeresen a cigarettát segítség nélkül, de a tudományos kutatások azt mutatják, hogy az egyéni, csoportos és a telefonos tanácsadás lényegesen megnöveli a sikeres leszokás esélyét.
Az Európai Unió átlagához viszonyítva a magyar lakosságban több mint kétszerese a dohányzással összefüggő halálozás mutatója. Ma Magyarországon több nő hal meg tüdőrákban, mint mellrákban. A legújabb felmérés szerint Magyarországon a dohányosok 45-50 százaléka szeretne leszokni, s 17 százalékuk kész arra, hogy 6 hónapon belül letegye a cigarettát - hangsúlyozta az egészségpszichológus.
A centrumban olyan orvos, pszichológus és egészségtanár szakemberek dolgoznak, akik az alapképzettségükön túl intenzív, legalább 30 órás képzést kaptak a dohányzásról való leszokás elméletéről és gyakorlati aspektusairól. A pszichoterápiás kezelésen túl a leszokni kívánók a többi között stressz kezelési ötleteket kapnak, vagy megtudhatják, hogy minden dohányzással kapcsolatos eszközt érdemes elávolítani a környezetükből.
A központ tagja a leszokásvonalak európai hálózatának (European Network of Quitline) és rendszeres szakmai kapcsolatot tart fent a QUIT, Londonban működő leszokásvonallal is. A centrum felállítását és 3 éves működését a Pfizer Foundation amerikai alapítvány és egy hazai gyógyszeripari vállalat közös társadalmi felelősségvállalás keretében nyújtott független támogatása biztosítja.
Az érdeklődők a www.leszokasvonal.hu oldalon, a 3935170 telefonszámon kérhetnek tanácsot, vagy jelentkezhetnek kezelésre.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár














