Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn közzétett tanulmány szerint a metilfenidát javította a kokainfüggő önkéntesek eredményeit a számítógépes tesztben, mellyel impulzuskontrolljukat, önuralmukat értékelték.
A tesztben részt vevő alanyokat megkérték, hogy gyorsan nyomjanak meg egy gombot, amikor a képernyőn megjelenik a "go" felirat. A vizsgálatban azonban véletlenszerűen és váratlanul a "go" kijelzést igen gyorsan követte egy "stop" felirat is, amely azt jelezte, hogy az alany ezúttal álljon ellen az első késztetésnek, és mégse nyomja meg a gombot a "go" után.
Amint Chiang-shan Ray Li kutatásvezető pszichiáter csoportjával megállapította, a tanulmányba bevont függők közül azok tudtak jobban ellenállni a gomb megnyomására késztető első ingernek, akiknek előzetesen metilfenidátot adtak.
"A munka legfőbb megállapítása, hogy a metilfenidát javította a gátló kontrollt a kokainfüggő pácienseknél" - írta a tanulmány érzékeltetve, hogy a Ritalin (nincsen más készítmény forgalomban, a szerk.) hatóanyagát érdemes lenne kipróbálni olyan rendellenességek kezelésére is, mint a függőségek, melyek az önuralom hiányával függenek össze.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár














