Első számú mítosz
Vagy benned van a képesség a boldogságra, vagy nincs.
Van a géneknek is némi szerepük abban, hogy egy ember képes e a boldogságra vagy sem. Ez körülbelül 50%-ban meghatározó, vallják a szakemberek. Ha valaki kész tenni azért, hogy boldogabb legyen, akkor képes el is érni azt. Az elhatározáson és a befektetett munkán sok múlik, még ha nem is lesz az eredmény száz százalékos. Emellett nem csak boldogabbak leszünk, hanem idővel az erőfeszítés is könnyebben fog menni. Ha a kapcsolatainkon dolgozunk, hálanaplót vezetünk, reggel rendszeresen tornázunk vagy meditálunk, idővel szokássá válnak ezek a tevékenységek, és nem esik majd olyan nehezünkre ezeket az örömteli dolgokat véghezvinni napi rendszerességgel.l
Sokan azt hiszik, hogy a boldogság valaminek a végeredménye, vagy az, amikor szert teszünk valamire: pl. pénz, házasság. Persze, hogy ezeknek is van szerepük benne, de körülbelül 10 százalékban. Tehát boldogságod 40 százalékban tőled függ. A hosszan tartó boldogság inkább attól függ, hogy viselkedsz és gondolkodsz. A szakemberek szerint, a boldogság nem célállomása valaminek, hanem egy folyamat és amikor boldognak érezzük magunkat egészségesebbek, kíváncsibbak, nyitottabbak, segítőkészebbek, kreatívabbak vagyunk.
Megszokod azt, amit elértél
A régen áhított új ház, autó, állás először újdonság és boldognak érzi magát az ember tőle, de idővel háttérbe szorul ez az érzés. Miért is történik így? Evolúciós okból kifolyólag az újdonságra mindig nagyobb figyelmet fordítunk. Őseink számára az újdonság vagy veszélyt, vagy lehetőséget hordozott magában, ilyen volt például a párszerzés, ételszerzés. Amikor az újdonság megszokottá válik, már nem is olyan érdekes.
De ez ellen lehet tenni. Például, ha egy gyönyörű új helyre költözünk, az újdonság elavulását tudatosan is lelassíthatjuk. Egy pszichológus mesélte, hogy amikor egy új helyre költözött, minden nap tudatosan odafigyelt arra, hogy értékelje a táj szépségét az idő múlásával párhuzamosan.
Negatív és pozitív érzések... Ha nagyon rövidtávon a negatív érzések erősebbek is a pozitívaknál, hiszen egy megoldandó problémára irányítják a figyelmet, hosszú távon a jó érzések kerülnek túlsúlyba.
A boldogság hedonizmus
A másokon való segítés, vagyis- a hedonizmus ellentéte, a legegyenesebb út a boldogsághoz. Amikor önkéntesként segít valaki másnak, nagyon jó érzéseket él át és a megkérdezettek 13 százalékának még a fájdalmai is elmúlnak. 2-3 óra önkéntes segítés hetente, vagy 5 jótett boldogabbá tesz. Olyan „együttérző” hormonnak nevezett anyagok szabadulnak fel ilyenkor a segítő szervezetében, ami örömforrás. Tanulmányok bizonyítják, hogy ha csak gondolunk is a segítésre, vagy az adományozásra, az agyunknak olyan része aktiválódik ilyenkor, ami az örömérzéssel hozható kapcsolatba.
Van recept a boldogságra
Nem, nincs olyan recept, ami minden egyes embernél beválik. Több lehetséges dolog létezik viszont, amit tehetünk azért, hogy boldogabbnak érezzük magunkat.
Találjunk olyan tevékenységet, amihez személyesen közünk van, ami képességünkhöz mérhető és váltogassuk ezeket a tevékenységeket.
2012. február 6. hétfő, Dorottya, Dóra napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Epekő és probiotikum
- Fogamzásgátló szedése
- ESWL-kezelés kockázatai
- Friss hírek
- Videótár











