Ezeket látta már?

Szívbetegség és agyi katasztrófa a nők első számú ellensége

2009.02.06. Módosítva: 2015.11.04.

A Szív Világszövetség nemzetközi mozgalma, az Öltözz pirosba mindenkit arra kíván emlékeztetni, hogy nem csak a férfiak, hanem a nők halálozásának első számú okát is a szív- és érbetegségek jelentik. A már csaknem félszáz országban működő program részleteit a Világszövetség lapja, a Heart Beat (Szívdobbanás) közölte.

"Ez nem csak szép piros ruha. Ez vörös riadó ". Így hangzik a Szív Világszövetség jelmondata ahhoz a világméretű mozgalomhoz, amivel szeretnék az embereket ráébreszteni, hogy nem csak a férfiak, hanem a nők többsége is valamilyen szív- és érrendszeri betegségben fejezi be az életét.

A statisztika szerint 2005-ben 17,5 millió ember halt meg szívrohamban vagy szélütésben, felerészben nők. Kolumbia tavaly csatlakozott az "Öltözz pirosba" mozgalomhoz, mert ezer nő megkérdezése során kiderült, csak minden tizedik tudta, hogy a legtöbb hölgy is szív- és érbetegségben hal meg. A valóság az, hogy a magas vérnyomással kapcsolatos agyi érkatasztrófák, a szívinfarktus okozta tragédiák következtében ma már valamennyi földrészen több nő veszti életét, mint a rosszindulatú daganatok, az AIDS, a malária és a tuberkulózis miatt együttesen.

A mozgalom célja, hogy fölhívja az emberek figyelmét arra a gyakran elfelejtett, vagy nem ismert igazságra, hogy a mai világban a legfontosabb közegészségügyi tennivaló a nők egészségének védelme lenne a szív- és érbetegségek ellen. Ráadásul a hölgyek szívpanaszait az orvosok sem veszik olyan komolyan, mint a férfiakét. Kiderült például, hogy a szívroham miatt kórházba kerülő amerikai asszonyok ritkábban kapják meg mindazt a korszerű kezelést, beavatkozást, amit az erősebb nem tagjai esetében a szívgyógyászok azonnal alkalmaznak. Meghökkentő fölismerés az is, hogy a szívrohamra jellemző mellkasi fájdalom, rosszullét megjelenésekor a nők lényegesen később hívják a rohammentőt, mint a férfiak.

Az "Öltözz pirosba" mozgalmat az Amerikai Szív Szövetség indította el, a Szív Világszövetség pedig valamennyi tagországába igyekszik eljuttatni ezt a kezdeményezést. Az Egyesült Államokban február 6-án nem csak a támogatásukat jelző hölgyek öltenek piros ruhát, hanem ilyen színbe borul a Washington Emlékmű, New Yorkban az Empire State Building, vagy a turista látványosság, a Niagara vízesés is.

A most kezdődő programot öt évre tervezték. A cél az, hogy az emberek megismerjék, milyen életmódbeli változtatásokkal, életvitellel tudják megelőzni a szívbetegségek, az érkatasztrófák bekövetkezését, hogyan lehet a kockázatot csökkenteni. Az egyes rizikófaktorok jelentőségét, a beavatkozások lehetőségeit az amerikai média részletesen ismerteti.

A dohányzás a koszorúérbetegség egyik kockázati tényezője, de ez a fiatal amerikai nők szempontjából mind elhanyagolhatóbb szempont: az USA területén a dohányzás gyakorisága jelentősen csökkent, a munkahelyek a válságos időben elsőként a cigarettázókat bocsátják el, illetve a füstölő fiatalokat föl sem veszik a gyárba, hivatalba. Nem megkülönböztetés, csak egyszerű számítás: a dohányosok gyakrabban betegek és többször hiányoznak a munkahelyről. A magyar helyzet sokkal rosszabb: nálunk több fiatal lány kezd el dohányozni, mint fiú.

A vérzsírok csökkentése - szükség esetén gyógyszerrel - ugyancsak fontos megelőzési mód. Mind többen térnek át az egészségesebb étkezésre, a kevés telített zsír, s több többszörösen telítetlen olaj fogyasztására, a hetenként legalább kétszeri halevésre. Ehhez a témához tartozik a testsúly kérdése is: sok hölgy küszködik súlytöbblettel, a tengerentúlon és földrészünkön is. A legújabb statisztika szerint például minden ötödik bécsi fiatal túlsúlyos. A magas vérnyomás megfelelő kezelése, az esetleges cukorbaj egyensúlyban tartása ugyancsak fontos és az "Öltözz pirosba" szóróanyagai erre is felhívják a figyelmet.

A kommunikációhoz még egy rendkívül hatásos módszert találtak: a divat, a sztárkultusz felhasználását. A Szív Világszövetség egyik szövetségese a kozmetikai világhatalom, az Elizabeth Arden cég lett. Az Arden birodalom bizonyos szépészeti cikkeinek bevételéből támogatja húsznál is több országban a helyi mozgalom rendezvényét. Külön rúzst terveztek a népszerűsítésére.

Az Arden cég és az egész mozgalom szóvivője világsztár: a plakátokon az Oscar-díjas színésznő, Catherina Zeta-Jones látható, aki gallérján viseli a kis piros ruhát ábrázoló jelvényt. Tavaly New York legelegánsabb bálját is a mozgalomnak szentelték: mindenki jelen volt, aki az USA területén számított, az eseményt az akkori elnök felesége, Laura és lánya, Barbara Bush nyitotta meg. A világ leghíresebb tervezőinek piros ruháit nem divatmodellek, hanem a ruhaköltemények tulajdonosai mutatták be.

Catherina Zeta-Jones fényképének szélén pedig ott a figyelmeztetés:"Szívbetegség és agyi katasztrófa a nők első számú ellensége".

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához