Hirdetés

A legújabb ötlet: rovarok emberekkel etethetők, állatokkal nem

Táplálkozástudományi szakemberek régóta cikkeznek olyan elképzelésekről, miszerint a humánélelmezésbe be lehetne vonni a rovarok által előállított fehérjéket, mivel azok az állati termékeknél jóval alacsonyabb költséggel előállíthatók, és ráadásul sokkal kevésbé veszik igénybe az emberi táplálékok legfontosabb forrását, a termőföldet – írja a bauernzeitung.ch svájci hírportál.

Ázsia és Afrika egyes régióiban az emberek ma is fogyasztanak bizonyos rovarokat, bár nem kimondottan erre a célra tenyésztve. A svájci Frick városban működő Biológiai Földművelési Kutató Intézet (FiBL) 2013 óta folytat ígéretes kísérleteket, amelyek alapján rovarokból készült őrlemények jól felhasználhatók az emberi táplálkozásban. Bizonyos előkészületek már eddig is történtek. A genfi székhelyű Entomeal cég bejelentette, hogy erre a célra zöldséghulladékokon rovarlárvákat tenyészt.

A Német Kockázatértékelési Intézet (BfR) ez év májusában egy szimpóziumot tartott a témában, és arra a következtetésre jutott, hogy a rovarok emberi táplálkozásban való elfogadtatásához további toxikológiai és mikrobiológiai vizsgálatokra van szükség.

Fentiek alapján Svájcban három rovarfaj fehérjéinek a humánélelmezésben való hasznosítását tervezik engedélyezni. A svájci kísérletek eredményeit az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) is elfogadja, bár még további vizsgálatokat tart szükségesnek.

Amennyiben az új svájci élelmiszertörvény jövőre életbe lép, akkor az a paradox helyzet állhat elő, hogy rovarokból nyert készítmények emberi táplálkozásra felhasználhatók lesznek, állati takarmányozásra viszont nem. A járványos agyvelőgyulladási (BSE) botrány óta ugyanis állati eredetű takarmányok haszonállatoknak nem adhatók. Érdekes módon jelenleg az ilyen takarmányok kutyákkal etethetők, de halakkal nem.

Végső soron a rovaralapú élelmiszerek elterjedése – a kialakuló árszint mellett – nagymértékben függ a fogyasztók által történő elfogadottságtól. Európában bizonyára sokáig kell még várnunk arra, míg egy lakodalmi ebéd fő fogása pl. „hangyapörkölt“ lehet, de a rovarokból nyerhető fehérjeőrleményeknek a szerepét a rohamosan szaporodó népesség élelmezésében és az éhínség elleni küzdelemben nem szabad és nem lehet lebecsülni.

Agroinform