Ezeket látta már?

Aggasztó a magyarok egészségi állapota

eves

A magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak javulást, sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik.

Ezért indult útjára ebben az esztendőben a "Megelőzés éve 2018-2019" elnevezésű kampánysorozat.

Dohányzás, elhízás, és betegségek: így élünk mi, magyarok

A 2010-2020 közötti program segít a lakosság egészségi állapotának folyamatos megfigyelésében, beteg orvos kapcsolatok találkozásában, az egészségvédelem több dimenziós megismerésében. A program a szűrések mellett, külön figyelmet fordít a társadalom egészségét fenyegető káros jelenségekre is, így a dohányzásra, elhízásra, egészségtelen táplálkozásra, mozgásszegény életmódra.

A szűrőprogram elmúlt nyolc évének statisztikai adatai tükrében kijelenthető, hogy a magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoport tartozik. Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képeset az emberek jóval többet dohányoznak, és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

Messzire kerüljük a szűrőprogramokat: ez az eredménye

A lakosság még mindig nem törődik kellőképpen az egészségével, nem él a szűrővizsgálat adta lehetősséggel, éppen ezért sokszor a betegségek felismerése csak későn történik meg, amikor már nincs segítség. A halálozási statisztikák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és folyamatos tájékoztatására van szükség.

A statisztika adatok feldolgozása során kiderült, hogy a szűréseken résztvevők átlagéletkora 36-48 év volt, 69 százaléka a nők, míg 31 százalékuk a férfiak köréből került ki.

eves
  • Az átlagos vérnyomás a nőknél 132/81 Hgmm, míg a férfiaknál 138/91 Hgmm volt.
  • A vércukorszint vizsgálata közel 9 százalékban mutatott kóros értékeket.
  • A mért koleszterinérték 24-32 százalékban tért el a normál értéktől. A koleszterinszint rendszeres mérése az új, átfogó hazai statisztika alapján minden korosztályról elmondható.

Súlyos betegségek a magyarok körében

A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), diabetes mellitus (5 százalék), légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (15-16 százalék) mértéke valamint gyakori volt az emelkedett húgysavszint (25-28 százalék).

A családi anamnézisben a néma gyilkosként ismert hypertonia előfordulása 67.8 százalék volt, a szívinfarktus 27 százalékban – nők esteében 30 százaléka , még a férfiaknál 24 százaléka érintett - a stroke 22 százalékban, daganatos megbetegedés közel 48,5 százalékban, anyagcsere-betegség pedig 40-44 százalékban került említésre.

Az inkontinencia és a vizeletürítési zavar rizikó felmérés 6.4 százalékban, a visszérbetegség kockázati tesztje pedig 22.4 százalékban volt a normálistól eltérő. A daganatos megbetegedések a lakosság 49.6 százalékát - amely a tavalyi évhez képes növekvő tendenciát mutatott - az anyagcsere betegségek pedig 43 százalékot érintenek. A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye 20 százalék míg, a neuropathia rizikóba az egyének közel 3,5 százaléka sorolható.

A kitöltött rizikó felmérési kérdőívből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 25.5 százaléka dohányzik. Ez azt jelenti, hogy közel minden negyedik ember fújja nap, mint nap a füstöt, holott köztudott, hogy az, aki ennek a káros szenvedélynek hódol, sokkal nagyobb az esélye, hogy szívinfarktust vagy szélütést kapjon, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről.

Tippek, hogyan szokjon le a dohányzásról: nézze meg videónkat!

Meg lehet előzni a betegségek kialakulását

A válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több, mint 40 százaléka szeretne búcsút mondani a dohányzásnak. A rizikófaktorok csökkentésének valamint az egészséges életmód egyik fontos feltétele gyümölcsökben és zöldségfélékben, azaz vitaminokban gazdag sószegény táplálkozás.

Világelitben a magyar orvosképzés: kattintson tovább!

A kérdőíves felmérésnek köszönhetően kiderült, hogy a részt vevők 62 százaléka naponta, míg 33 százalékuk hetente fogyaszt zöldség és gyümölcsféléket. Ugyanakkor a válaszadók 84.7 százaléka a gondolja úgy, hogy a túlzott só fogyasztás árt az egészségnek. Ismertté vált továbbá az is, hogy a résztvevők többségének napi életritmusában a sportnak egyáltalán nincs szerepe. Csupán 54 százalék az, aki naponta szakít időt a mozgásra, noha jól tudják, hogy a rendszeres testmozgás nagyon fontos mind a kardiovaszkuláris, mind a daganatos betegségek prevenciójában.

Bővebb információ a Programról: www.egeszsegprogram.eu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához