Ezeket látta már?

Anyai szeretet: a gyermekemért mindent!

2018.05.04. Módosítva: 2018.05.06.
anya_gyermek_

Az anya-gyermek kapcsolat az emberi együttélés egyik legkülönlegesebb és legszínesebb jelensége. Májusban a kapcsolat mindkét szereplőjét ünnepeljük. Se anyának, se gyereknek lenni nem könnyű.

Számos kihívás, feladat, mélység és magasság jellemzi mindkettőt. Az anyai szeretet ereje képes a legnagyobb nehézségeket leküzdeni, képes önmagunk, életünk megváltoztatására is. Az idei évben indított Richter Főnix Közösség keretében két édesanya történetét is megismerhették az érdeklődők. Egyikőjük az alkoholfüggőségét küzdötte le, hogy szeretett fiával való kapcsolatát újraépíthesse. A másik édesanya a család egész életét képes volt teljesen újraépíteni, amikor kiderült: gyermekénél súlyos betegséget diagnosztizáltak. Az anyai szeretet motiválta őket, újrakezdésük során mindketten erősebbek, tudatosabbak lettek, és ma már történetüket bátran vállalják a nyilvánosság előtt is.

Anya-gyermek kötődés

A kisgyermek veleszületett hajlama a közelség, a biztonság keresése. Testi szükségleteinek kielégítése, a gondozás jelenti számára a védelmet, melyet élete eső szakaszában leginkább édesanyjától kap meg. Ekkor alakulnak ki az anya-gyermek kötődés legelső pillérei. Az idővel – beteg gyermek ápolásával vagy a szomorú fiatal vigasztalásával – ez a kapcsolat csak egyre mélyülhet. Az anyai szeretet csodáját és pszichológiáját számos kutató vizsgálta, rengeteg írót, költőt megihletett a kapcsolat különlegessége. Anyák ezreit, millióit sarkallja emberfeletti teljesítményre. Az anyai szeretet nagy dolgokra képes a gyermek, és magának a szülőnek az életében is.

Az idén indult Richter Főnix Közösség célja, hogy olyan nőket, női történeteket mutasson meg a nagyközönségnek, akik bár nagy válságot éltek meg, de leküzdve azt újraépítették életüket. Az újrakezdők között van két édesanya is, akiket a változtatásban az anyai szeretet motivált.

Egy újrakezdő anya története

Balogh Csilla éveken át alkoholfüggőséggel küzdött. A probléma legnagyobb mélységeit is megélte. A Bikalon élő nő számára a fordulópont akkor érkezett el, amikor betegsége már igen szeretett kisfiával való kapcsolatát is tönkretette. Sőt egy alkalommal a gyerek a lépcsőn leesett, ájult édesanyját találta meg lakásukban.

"Rossz volt megtapasztalni, hogy a kisfiamra vagyok utalva, aki akkor még nagyon kicsi volt, főként ahhoz, hogy egy ittas felnőttet gondozzon. Mai napig talán ez az egyik legfájdalmasabb dolog számomra, hogy a gyerekemnek ezt végig kellett élnie. A függőségem előtt a kisfiammal gyakorlatilag mondhatjuk úgy, hogy szinte szimbiózisban éltünk. Nagyon sokat voltunk együtt, számára én jelentettem mindent. Amikor aztán egyre mélyebbre kerültem az alkoholizmusban, sajnos ez a kapcsolat elkezdett nagyon megromolni."

Csilla döntött és szakemberhez fordult. Immárontíz éve nem fogyasztott alkoholt,és évek alatt sikerült gyermekével is újraépíteni kapcsolatát.

anya_gyermek_

Amikor a gyermek beteg lesz

A mindig mosolygós Lévai Ildikóról első látásra kevesen gondolnák, hogy mennyi nehézség és kihívás érte már élete során. A gyulai édesanya élete egyik napról a másikra megváltozott, amikor kisfiánál 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak. A családnak szinte azonnal döntenie kellett, és gyermekük érdekében egy egészen új életbe kezdeni.

"Felocsudni igazán idő sem volt. Mintha egy futószalagra álltunk volna és nem lett volna megállás, csak az események folyamatos és gyors egymásutánisága. Ilyen helyzetben pánikolni aztán végképp nincs idő, a gyermeked élete a legfontosabb, és emiatt gyorsan meg kell tanulni ennek az állapotnak a kezelését és az ezzel járó teendőket."

Ildikó újraépítette a család és a saját életét is, az újrakezdés legnagyobb kihívásait is megélve.

"Az új életnek a számtalan örömteli pillanat mellet számos kihívása is van. Ilyen az, amikor anyaként azt kell megélned, hogy a gyermeked zokogva ordítja, hogy olyan akar lenni, mint régen. Ilyenkor persze előtte nem mutathatod a saját fájdalmad, csak akkor kezdhetsz el sírni, amikor őt már megvigasztaltad és elaludt. Megesett olyan is, hogy az udvarunkon mezítláb rohangáltam, így próbáltam a fájdalmat, az idegességet kiküzdeni magamból."

Hamvaikból támadtak fel ezek a nők: példamutató újrakezdések - kattintson tovább!

A Richter Főnix Közösség a bemutatott 2 édesanya történetén túl további három példamutató és erős nő történetét is feldolgozta, köztük a karrierválságból felálló príma-balerina újrakezdését vagy az élethosszig tartó betegséggel együtt élő fiatal lány lelki megerősödését, és a nehézségeinek sikerré kovácsolását. A program folytatódik, az alapítók június 15-ig várják az új történeteket, valamint május 29-én egy est keretében elismerésre kerülnek a történetüket bátran vállaló nők. Az esemény élőben követhető a Richter a Nőkért Facebook-oldalon elérhető videó-közvetítés révén.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához