Hirdetés

Internetre került az összes leletünk

Elindult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal. Ennek a lényege az, hogy az orvosok és mi is megnézhetjük egy internetes felületen az eddigi összes vizsgálatunkat, letölthetjük a vizsgálati eredményeinket, sőt, még a felírt recepteket is.

Hirdetés

Március 16-tól megkezdték személyes adataink feltöltését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, vagyis az EESZT-be. A rendszer lényege, hogy az egészségügy valamennyi szereplője bárhol beléphet az egységes platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ezzel – ha nem is egy csapásra – megszűnik a korábbi leletek és zárójelentések kikérése és cipelése egyik helyről a másikra: aki orvoshoz megy, arról az adatai megadása után az orvos azonnal tudni fogja, hogy milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban.

A korábbi tervekkel ellentétben a rendszer induláskor nem tartalmaz majd kórelőzményeket, ezeket várhatóan a későbbiekben töltik fel. 2017 novemberében valamennyi állami egészségügyi intézmény kötelezően csatlakozik a rendszerhez. Ettől az időponttól minden közfinanszírozott egészségügyi intézmény kötelezően feltölti az összes nála végzett ellátás és beavatkozás valamennyi adatát és eredményét. A nem állami intézmények, rendelők és magánpraxisok várhatóan egy-két évvel az indulás után csatlakozhatnak a rendszerhez.

Önrendelkezésre is van mód

A rendszer természetesen biztonsági kockázatokat is rejt, ezért a fejlesztők kiemelt figyelmet fordítottak az adatvédelemre. Ennek első szintje az önrendelkezés lehetősége. Alapbeállítás szerint a minket kezelő orvos bármilyen adatunkhoz hozzáférhet, kivéve a kényes adatokat, úgymint pszichiátria, addiktológia, nemi betegség, HIV/AIDS. Az ezekkel kapcsolatos információkat csak az adott betegséget kezelő orvosunk láthatja és egészítheti ki. Ahhoz, hogy a velünk kapcsolatos ilyen természetű információkhoz más orvosok is hozzáférhessenek, nekünk kell lépéseket tennünk, ha akarunk: be kell lépnünk a jelszavunkkal a rendszerbe, és fel kell oldanunk a korlátozást. Ha ellenben azt szeretnénk, hogy az orvosok más velünk kapcsolatos információkat se láthassanak, akkor éppen ellenkezőleg, le kell tiltanunk egészségügyi adataink (vagy azok egy körének) lekérhetőségét mindenki – vagy megadott intézmények – számára. Fontos tudni, hogy életveszély esetén az ellátó személyzet bármikor feloldhatja ezeket a korlátozásokat, hogy a segítségünkre lehessen.

Akinek van bejárása az ügyfélkapun, máris hozzáfoghat saját adatvédelmi preferenciáinak érvényesítéséhez. (Ezt később is bármikor megteheti.) Az www.eeszt.gov.hu oldalon az ügyfélkapun belépve és a TAJ-számunkat megadva jutunk el az önrendelkezésről szóló felületre, ahol módosíthatók az alapértelmezésként beállított hozzáférések. Ha valaki digitális tudás vagy hozzáférés hiányában nem tud változtatni a beállításokon, a kormányablakoknál kérhet segítséget.

Letölthetjük bármelyik leletünket

Az EESZT-ben a felhasználó természetesen megnézheti saját adatait is. Megtekintheti a számára felírt e-recepteket és e-beutalókat, értesülhet a hozzájuk tartozó információkról (például e-beutalóval foglalt vizsgálati időpontjáról, helyszínéről, az intézmény elérhetőségéről és a rendelési időről). Letöltheti egészségügyi dokumentumait, leleteit, zárójelentéseit, valamint az orvosok számára lekérhetővé válnak a beteg képalkotó diagnosztikai vizsgálatainak eredményei (röntgenfelvétel, CT-vizsgálat) is.

Elindult az adatfeltöltés az Egységes Egészségügyi Szolgáltatói Térbe
Elindult az adatfeltöltés az Egységes Egészségügyi Szolgáltatói Térbe

Az előnyök beláthatatlanok. Miután a háziorvos és valamennyi szakorvos számára elérhetővé válik, milyen vizsgálatokon volt a beteg és milyen eredményekkel, senkit nem fognak szükségtelenül megismételt vizsgálatokra küldeni. A kezelőorvos több információ birtokában jobb döntést hozhat a gyógykezelésről. A patikus recept nélkül is látja, hogy az orvos milyen gyógyszereket rendelt a beteg TAJ-számára, a járóbeteg-szakrendelő és a kórház pedig látja a hozzá szóló beutalót, sőt készülhet a beteg fogadására, és akár időpontot is ajánlhat neki. Mindemellett a rendszer teljesen átláthatóvá teszi a rendszerirányítók számára az egészségügyben történteket, ami megkönnyíti a kapacitások jövőbeni tervezését.

„Az egységes egészségügyi nyilvántartással létrejövő adatbázis elképesztő távlatokat nyit meg a gyógyítás terén” – mondja Tóth Mónika, a KPMG szenior menedzsere. A Big Data-megoldások és a mesterséges intelligencia alkalmazása már számos kísérletben bizonyította, hogy az orvoslásban is lehet szerepe, hiszen nagyszámú beteg adatainak elemzésével képes diagnózisokat felállítani, vagy bizonyos tünetek és beavatkozások együttállásából jövőbeli betegségeket előre jelezni, sőt akár javaslatot is tenni azok megelőzésére. „Addig is, amíg ez megvalósul, a rendszer soha nem látott transzparenciát hoz a magyar egészségügybe, hiszen átláthatóvá teszi a betegutakat: minden betegről és az egészségügyi ellátó rendszer összes szereplőjéről világosan lehet majd tudni, hogy ki hol járt, és milyen beavatkozás történt” – mondja Tóth Mónika. 

További tartalmak egészségügy témában

További tartalmak patika témában

További tartalmak eeszt témában

Aktuális hírek

A betegségek oka Mózes és Buddha szerint

A preventív (megelőző) medicina tételei háromezer évesek, s bár sokáig figyelmen kívül hagytuk őket, azonban a nagy vallások szent könyvei és tanai között megtalálhatók az egészséges életmódra...

Pásztortáska legyen otthon, ha túl erős a menstruáció

Mire jó a híres gezemice, avagy pásztortáska?

Nyelőcsőgyulladás: reflux és ételallergia is okozhatja

Nyelési nehézség vagy fájdalom hívhatja fel rá a figyelmet, de hasi fájdalmat is okozhat. A nyelőcső gyulladását több tényező is kiválthatja, kezelni ezért minden esetben az alapbetegséget kell....

Zsibbad a lába ülés közben? Ez porckorongsérv is lehet

Mindenkivel előfordul olykor, hogy ülés közben elzsibbadnak a végtagjai. Amennyiben ez a kellemetlen tünet ugyanazon a területen, rendszeresen előfordul, akkor érdemes utánajárni a problémának,...

5 tipp, hogy jobban érezd magad a bőrödben

Nem szükséges óriási változásokat eszközölnöd, hogy jobban érezd magad. Elég, csupán ha beiktatsz néhány apróságot a mindennapjaidba, amitől közérzeted és önbizalmad is jelentősen javulhat. Íme,...

Gyógyító fűszerek

A jól eltalált fűszerezés kiemelkedő gasztronómiai élményt tud nyújtani, de a fűszernövények használatából egészségi állapotunk is jelentős hasznot húzhat.

további cikkek >>