Ezeket látta már?

Róbert Károly Magánkórház: nem luxus az egészség

korhaz-3

Sok rosszat lehet hallani, tapasztalni a hétköznapi kórházokról: veszélyes fertőzések, udvariatlan nővérek, hanyag étkeztetés. Eszünkbe juthat a magánkórház, de mégis mire lehet számítani?

Róbert Károly Magánkórház

  • Átlátható, ügyfélközpontú és megfizethető szolgáltatáspaletta
  • 1 milliárd forint beruházás, 10 milliárd forint OEP-megtakarítás, 250 orvos és egészségügyi dolgoz
  • Több tízezer család választja: 200 ezer páciens, 5000 baba, 2000 lombikprogram

Mi a magánkórház célja?

A magánkórházak újkori története Magyarországon 20 évvel ezelőtt, a Telki Magánkórház megnyitásával kezdődött. Új piaci szemlélet mentén új iparág született, amelynek szolgáltatásait a korai indulást követő években kizárólag egy szűk, tehetős réteg vette igénybe.

"Mi tíz évvel később, 2007-ben elsőként ismertük fel, hogy Magyarországon is szükség lenne egy, az állami finanszírozástól független, ám szélesebb rétegek számára elérhető és megfizethető városi magánkórházra. Vállaltuk az "early bird", a korán ébredők kockázatát akkor, amikor a versenytársak legfeljebb a járóbeteg-szakellátásig merészkedtek, és jellemzően máig erősen függnek az állami finanszírozástól – idézte fel a kezdeteket Lantos Csaba, a Róbert Károly Magánkórház többségi tulajdonosa.

A hanyatló magyar közegészségügyi állapotok egyre több beteget késztettek arra, hogy magánkórházi ellátást vegyenek igénybe.

Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Forrás: EgészségKalauz

"Azt az egyre szélesedő lakossági réteget céloztuk meg szolgáltatásainkkal, amelyik hajlandó és képes megfizetni a gyors, átlátható és emberközpontú ellátást. Angyalföldről amúgy sem a luxus jut az emberek eszébe, és ezt tudatosan felvállaltuk. – fogalmazott Lantos Gabriella, a Róbert Kórház operatív igazgatója. – Azt a célt tűztük ki, hogy a Róbert Kórház legyen a természetes választás a hétköznapi egészségügyi problémák megoldására. Bebizonyítottuk, hogy korrekt, tiszta működéssel és az ügyfélközpontúsággal eredményessé lehet válni."

Mennyire valós az igény a magánkórház ellátására?

A Szinapszis piackutató vállalat 2016-os felmérése szerint a magánszolgáltatókhoz forduló 20–60 év közötti fővárosiak aránya tavaly 60% százalék volt, 2017 végére pedig várhatóan 65% fölé emelkedik. Azaz három budapestiből kettő már biztosan járt magánegészségügyi szolgáltatónál.

A kórház páciensei között a hölgyek vannak többségben: a járóbeteg-rendeléseken a betegek kétharmada 25–45 év közötti, legalább érettségizett, budapesti vagy Pest megyei nő. A nők aránya a kórházi ellátásban is dominál, de egyre több műtétet végeznek férfiakon és gyerekeken is.

A privát intézmény működéséből az állam is profitál. Az egyre növekvő betegforgalomnak köszönhetően "a Róbert" tíz év alatt mintegy 10 milliárd forintot takarított meg az állami egészségügyi kasszának.

A közelmúltban befejeződött műszaki és belsőépítészeti felújítás után – amely érintette a Szülészeti Osztályt, a Meddőségi Centrumot, a műtőblokkokat és a hotelszárnyat – a kórház a járóbetegek fogadására is alkalmas új részleggel bővült.

Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Forrás: EgészségKalauz

Most már a szülők a gyermeküket is tudják vinni a Róbert Kórházba.

Két év alatt a kórház komplex gyermek-járóbetegellátást alakított ki:

  • gyermekkardiológia,
  • gasztroenterológia
  • ortopédia és fül-orr-gégészet

A jövőben a férfi páciensek prevenciós vizsgálataira is nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni.

Elmenne egy komplex HPV-szűrésre? Itt tud bejelentkezni!

Nem fordulhat elő kórházi fertőzés a Róbert magánkórházban

A főváros XIII. kerületében működő kórház szakemberei szerint nem a beton vagy az acél gyógyít, hanem az emberi törődés. Az intézmény a gyógyulást háromcsillagos szállodai körülmények között 55 ágyon biztosítja felkészült szakorvosokkal, keresett specialistákkal, családiszoba-igénybevételi lehetőséggel.

A műtőket és szülőszobákat, a központi sterilizálókat 2 éve teljeskörűen felújították, korszerű eszközökkel szerelték fel, és folyamatosan bővítik. Náluk a luxus ott van, ahol a beteg már nem is látja.

A műtéteket döntő többségét endoszkópos technikával végzik, ezért nem fordulnak elő kórházi fertőzések, és a szövődmények száma is elhanyagolható.

Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Sokan kiábrándultak a kórházakból, így inkább a magánkórházat választották. Forrás: EgészségKalauz

Az intézményben nem gyerek, hanem család születik.

A korszerű gyógyászati eszközök között genetikai ultrahangos készülék, intimlézer, endoszkópos tornyok, Thunderbeat sebészeti vágókészülékek, multipozíciós szülőágyak várják a betegeket.

Az idén mintegy 50 ezer pácienst ellátó magánkórház büszkesége a nőgyógyászati-szülészeti központ, amely a teljes ellátási spektrumot lefedi a gyermeknőgyógyászattól a meddőségkezelésen, a szülészeten és a terhesgondozáson át a kisebb-nagyobb műtétekig. A Róbert Kórházban az anya eldöntheti, hogy egyedül vagy társaságban, csendesen, hipnózisban, vízben, természetes módon, aromaterápiával vagy éppen zene mellett szeretné világra hozni gyermekét.

Az kórház filozófiája az, hogy az intézményben nemcsak gyerek, hanem család születik, és a folyamatban fontos szerep jut az apáknak is, ezért már a terhesgondozás és a szülésfelkészítés is az apa jelenlétében történik.

Mindent elrendeznek a betegnek a Róbert Kórházban

A páciensek zökkenőmentes kezelésének megtervezését betegútmenedzserek koordinálják, az orvosok adminisztrációs terheit egészségügyi adminisztrátorok veszik át, mindennapi munkájukat pedig műtőkoordinátorok és egészségügyi menedzserek is segítik.

Veszélyezteti a magzatot az ultrahang? Kattintson tovább, és megtudja!

A páciens csak akkor elégedett, ha a teljes kivizsgálási és gyógyítási utat megszervezik számára, hiszen a gyógyulást a teljes csapattól várja. Alapelv, hogy a betegek minden szolgáltatásról számlát kapnak, hálapénzt a dolgozók nem fogadnak el.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához