Jelenlegi hely

Hirdetés

Más név a gyógyszerdobozon és a csomagoláson, a gyógyszergyártók eljárást kezdeményeztek. Mintegy 25-26 ezer doboz olyan szívgyógyszer került a patikákba, amelynek más volt a neve a dobozon és más a belső buborékcsomagoláson; a gyógyszergyártók szövetsége felügyeleti eljárást kezdeményezett - írta a Népszabadság szombaton.

A szívbetegek mintegy fele nem szedi pontosan a gyógyszereit! Matos Lajos, az MTI szakértője írja: évente 130 ezer szívbeteg azért hal meg, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket, amelyekre szüksége van - állapították meg brit szakemberek húsz korábbi vizsgálat adatait összevetve.

A modafinilt francia kutatók fedezték fel három évtizeddel ezelőtt és hamar kiderült, hogy rendkívül alkalmas az éberségi állapot fenntartására, ezért olyan betegek kezelésére kezdték alkalmazni, akik túlzott, szinte állandó álmosságban szenvednek, egész nap alszanak. Az igen népszerűvé vált szer mind több veszélyes mellékhatásra is fény derült - figyelmeztet az amerikai gyógyszerügyi hatóság közleménye.

A klinikai depresszióban szenvedő emberek agyának egyes területei kisebbek és sűrűségük is kisebb, mint az egészséges kontrollszemélyeké: amerikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban ennek genetikai okait vizsgálták.

Napi egy pohár grapefruitlé mellett harmadára csökkenthető a rákbetegeknél alkalmazott kemoterápiás szer mennyisége - állapították meg klinikai tanulmányukban a Chicagói Egyetem orvosi karának kutatói.

Az amerikai gyógyszerügyi hatóság engedélyezte annak a lenyelhető, apró műszernek a forgalomba hozatalát, amely jelzi a gyógyszer bevételének idejét, vagy a szívműködés szaporaságát a bőrön keresztül. Az új eszköz alapvetően megváltoztathatja a diagnosztikát és a gyógyszeres kezelést egyaránt.

Az OEP augusztus 1-jétől életbe lépő gyógyszerlistájában 12 szer lett jelentősen olcsóbb, és 25 gyógyszert fogadtak be a támogatott gyógyszerek csoportjába.

Életek ezreit menthetné meg a sztatin-vérnyomáscsökkentő kombinált szer kutatók szerint. A koleszterinszintet csökkentő sztatint és valamely vérnyomáscsökkentő szert kombinálva tartalmazó "polipirula" évente több ezer szívrohamot és szélütést előzhetne meg - állítják brit kutatók a PLoS ONE című nyílt hozzáférésű online tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Idén, a tavalyi elsöprő sikerre való tekintettel, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége - a Roche Magyarország Kft. támogatásával - ismét kampány felhívást tesz közzé a "Kedvenc Patikám" cím elnyerésére.

Először engedélyezett 13 év után új fogyasztótablettát az amerikai gyógyszerügyi hatóság.