Ezeket látta már?

Mindent megtesz azért, hogy egészségesen táplálkozzon? A csomagolásra is figyeljen!

fogyás BPA csomagolt étel ftalát

Egyre népszerűbbek azok a trendek, amik az ételek előre csomagolását hirdetik. A divatos hóbort ugyanakkor jelentős kockázatokkal is járhat, ami nem csak az elhízás.

Ha a vasárnap estéi azzal telnek, hogy az elkövetkezendő hét menüit készíti elő, akkor valószínűleg egy olyan közösség része, amelynek általában a fogyókúrás-trénerek, az élelmiszer-bloggerek és a táplálkozási szakemberek a tagjai.

Ez az elhanyagolhatónak egyáltalán nem nevezhető közösség szinte robbanást idézett elő a közösségi médiában. Az Instagramon 5,5 millió kép található az ételek és a napi menük összekészítésének, dobozolásának témájában.

Több csomagolt étel = több elfogyasztott vitamin?

A tökéletesen kiporciózott ételek igazi kattintásvadász tartalmak, ráadásul maga a koncepció a diéta szempontjából is előnyös – kutatások szerint. Azok az emberek tehát akik az ételkészítéssel több időt töltenek el, sokkal egészségesebb étrendet követnek egy 2014-es amerikai tanulmány szerint.

Ezek az emberek több friss gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, a gyorséttermekbe is fele olyan gyakran járnak mint azok, akik naponta kevesebb mint egy órát töltenek el főzéssel, ráadásul pénzt is takarítanak meg.

Nemrég egy 40000 főből álló francia csoporton végzett kutatás azt az eredményt találta, hogy azok, akik legalább a hét néhány napján saját maguk által csomagolt ételt fogyasztanak kisebb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, illetve szorosabban kapcsolódnak a táplálkozási irányelvekhez.

Ráadásul az ételek előkészítése változatosabb ételeket is eredményezett a hét során.

A porciók méretei és összetevői azonban egyaránt fontosak, mivel nem ugyanannyi energiát tesz ki egy vízben gazdag gyümölcs vagy zöldség, mint egy gyorséttermi étel vagy cukorka. Ha ételét előkészíti már korábban, az nem csak azt segíti elő, hogy a megfelelő adagot fogyassza, hanem elkerüli az egészségre ártalmasabb ételek csábítását is.

Veszélyes helyen tároljuk ételeinket?

"Az élelmiszerek műanyag dobozokban tárolása ugyanakkor egy teljesen más veszélyt is jelent, mivel így már nem táplálkozásunk nem csak a cukorról, a szénhidrátról és a testmozgásról szól" – mondja Dr. Aly Cohen reumatológus.

A kémiai anyagok csökkentése ezekben a dobozokban kulcsfontosságú, mivel ezek a vegyszerek zavarhatják a hormonfunkciót, ezáltal súlynövekedést idéznek elő. Csak azért, mert ezeknek az anyagoknak nincs nyilvánvaló hatása pl. kiütés, attól még ugyanúgy lehetnek károsak testünkre.

Melyek a leginkább kerülendő anyagok?

"Egyes műanyagokban jelen van a biszfenol-A, vagy BPA, amelyet kerülhetünk, ha BPA-mentes tárgyakat választunk, nem melegítünk és lehetőleg nem is tárolunk műanyag edényben élelmiszert. A műanyagok kerülése részben a ftalátokkal való találkozási esélyeket is csökkenti. A szintén káros penészgombákat és mikotoxinokat az ellenőrzött forrásból származó gabonafélék fogyasztásával oldhatjuk meg. Ha egy élelmiszeren penész jelenik meg, azonnal dobjuk ki az egészet" – mondja Dr. Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője.

Mi az a BPA?

A BPA nevű anyag a polikarbonát műanyagban található. Ez van a konzervdobozokban is, illetve sok más anyagban amivel napi kapcsolatban vagyunk, például a mobiltelefonjaink is tartalmazzák.

Érdemes tehát figyelnünk arra is, hogy mikrohullámú sütőnkben se használjuk ezeket az edényeket, mivel a BPA hő hatására kioldódik a dobozból.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a BPA káros hatásait?

"A káros anyagok a felnőttekre is hatnak, de a fejlődő szervezetekre még inkább. Különösen a gyermekek és a várandós kismamák esetében kell figyelni, hogy milyen kémiai anyagoknak vannak kitéve. Mindig nézzük meg a címkéket, a jelölés sok mindent elárul. Válasszunk például ftalát- és biszfenolmentes termékeket, s kerüljük az ellenőrizetlen forrásból származó, jelöletlen árukat" – hangsúlyozza Dr. Szigeti Tamás.

  • Használjunk üveg, kerámia vagy rozsdamentes acél tárolókat.
  • ​Ne melegítsünk műanyag tárolóedényekben.
  • Ne használjunk törött vagy deformált tárolókat.
  • Vásároljunk friss termékeket.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Veszélyes vegyületeket eszünk meg a csomagolóanyagokkal

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

egészséges ételek

Forrás: Healthline
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához