Ezeket látta már?

A túlsúly kialakulását és ellenszerét kutatják Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére.

A program nyitókonferenciáját szombaton Szegeden rendezik meg. A projektvezető László Ferenc az MTI-nek elmondta: évek óta dolgoznak a terven, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertek. Ebből kétéves vizsgálatot indítanak. A program 70 százalékban uniós és 30 százalékban állami finanszírozású.

A projekt lényegét magyarázva László Ferenc az SZTE professzora elmondta: az eddig jól, de külön működő technológiai tudást most összefűzik az egyetemi tudásközpontban. Genetikailag kimutatható ugyanis, hogy ki lesz kövér, így pedig már kidolgozható az ellenszer: mozgással a gének hatását korrigálni lehet.

A programban a szegedi egyetem több egysége is részt vesz. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a testnevelőszakos hallgatókat adja, az SZTE Általános Orvosi Kara a normál laboratóriumi vizsgálatokat - koleszterin-, triglicerid-, húgysavszint - végzi, a Természettudományi és Informatikai Kar pedig állatkísérleteket végez a mozgás jótékony hatását bizonyítandó. A genetikai vizsgálatokat a Biológiai Kutató Intézet végzi, harmadikként pedig a Szegedi Rekreációs Sportklub vesz részt a programban, mely évek óta szervez "fogyiklubot". Tőlük származnak a vizsgálatba bekerülő páciensek adatai is.

A fogyiklub januárban indul az egyetem fitnesszközpontjában, ahol évente több száz embert "fogyasztanak le" négy-öt hónapos programok keretében. A beiratkozók átlagosan 20-25 kilogramm túlsúlytól szabadulnak meg.

A program célja, hogy a túlsúly ellen már akkor tehessenek a hízásra hajlamos emberek, amikor még nem alakult ki az elhízás. Már gyermekkorban lehet receptet adni az egészséges és az egyénnek szükséges mozgásra, amely nem feltétlenül jelent aktív tornatermi edzést: akár a napi kétszeri kutyasétáltatás is megfelelő lehet.

A projektben külföldi résztvevők is képviseltetik magukat. Orvosok beszélnek az elhízás hormonális hátteréről, rekreációs szakemberek a szabadidős sporttevékenységekről, pedagógusok pedig a sportpedagógiáról.

A kétéves vizsgálat során szerzett adatokat - egy személy nagyjából kétszáz jellemzőjét - a DataResearch Kft. dolgozza fel.

A kutatás egyik célja, hogy a most még csak a vérből kimutatható géninformáció a jövőben már nyálkahártyakenetből is beszerezhető legyen - tette hozzá a szakember.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához