"Legtöbbünk életében nagy káosz uralkodik…nem tudunk minden egyes falatra odafigyelni, és utána tudatosítani, hogy most már tele vagyunk. Ha változtatunk a környezetünkön, az sokat segíthet."
Néhány vizsgálat is zajlott ennek tisztázására, pl. mozilátogatók popcorn-fogyasztási szokásait nézték. A friss popcorn jobban fogyott mint az „állott”, és a nagyobb papírpohárból is többet ettek, mint a kisebbik méretűből.
Érdekes beállítódási kérdés pl. hogy ivási szokások terén a kisméretű (pálinkás) poharakba 37%-kal többet töltenek, mint az (egyébként azonos térfogatú) hosszúkás, magas poharakba.
Még a gyerekek "kistálja" is veszélyes lehet, megfigyelések szerint a kb. kétszer akkora méretű tálkából kb. kétszer annyi zabpehely, chips fogyott mint a kisebbik méretűből.
"Mítosz az is, hogy az ember tudja, hogy most már tele vagyok, nem eszem többet" – mondja Wansink. Egy vizsgálatban ingyen ebédet szolgáltak fel, de preparálták a tányérokat. Az egyik csoport hagyományos tányérokban kapta a levest, a másik pedig oly módon előkészítettekben, hogy nem volt aljuk, illetve ahogy csökkent a tányérokban a mennyiség (a nyomás) alulról „újratáplálták”, így szinte folyamatosan tele volt. Az eredmény várható volt: a "fenék nélküli" tányérokból 73%-kal több leves fogyott, mint a hagyományosakból… A gyomor nem jelzett, hogy tele lenne!
Már ezek az egyszerűbb megfigyelések is segíthetnek az egészségesebb étkezésben. Nézzünk erre gyakorlati példákat, tanácsokat:
- Salátás könnyebb tálakat fogyasszunk, nem „nehéz” húsételeket
- A fridzsider és konyhaszekrény jól elérhető részébe az egészséges élelmiszereket rakjuk, a többi inkább hátrébb, ill. távolabbra.
- Együnk a konyhában, vagy az étkezőben, ne a tv előtt.
"Ezek ugyan egyszerű dolgok, de könnyebb a környezetünkön változtatni, mint a gondolkodási rendszerünkön…" összegez Wansink.












