2013. május 18. szombat, Erik, Alexandra napja van
Nyitólap  >  Egészségtár  >  Táplálkozás  >  Fogyókúra
Továbbküldés
Tartalom címe: Fogyasztószerek: örök téma – örökös kutatás

    Fogyasztószerek: örök téma – örökös kutatás

    Többen még emlékezhetnek a rimonabant szabadnevű gyógyszerkészítményre, amit csodaszernek kiáltottak ki, mivel az elhízott dohányosoknak alkalmas volt a dohányzás elhagyásának segítésére, emellett testsúlycsökkentő hatással is bírt. Ma már Európában sincsen forgalomban, mivel néhány éve kiderült, hogy a gyógyszerszedőkön kétszeresére emeli a depresszió kockázatát. Ezt követően kivonták a forgalomból. Vélhetően eltűnik a süllyesztőben…

    Fogyasztószerek: örök téma – örökös kutatás
    Újabb eredmények szerint mégsem egészen. A kutatók módosították a molekula szerkezetét, arra törekedve, hogy ne jusson be az agyba, tehát valahol a "perifériás szerveken" keresztül fejtse ki fogyasztó hatását. Az elképzelés lényege az ún. endokannabinoid-receptorokon való hatás, és annak fogyást előidéző következményei.

    A Cell Metabolism szaklapban megjelent közlemény szerint állatkísérletekben, elhízott (felhizlalt) patkányoknak adták ezt az új szert (JD5037), amely jelentősen csökkentette a táplálékfelvételt, és egyben a testsúlyt is.

    Hogyan hathat egy fogyasztószer az agy elérése nélkül?

    Köztudott a kutatók számára, hogy az endokannabinoid receptorok nagyobb része valóban az agyban található, de más szervekben is előfordulnak, pl. a májban, a zsírszövetben, ez pedig az elhízás szempontjából fontos, milyen "szignálokat" küldenek ezek a szervek, szövetek.

    A felhizlalt patkányokon mindkét vegyületet kipróbálták, tehát az eredetit is, amely szorongást és alvászavart okozott az állatokon, valamint a módosított, JD5037 molekulát, amely viszont a perifériás szervekben fokozta a leptin hormon iránti érzékenységet. E hormon jellemzője, hogy fokozza a zsírégetést, és egyben csökkenti az étvágyat.

    Állatokban, emberben egyaránt az elhízás fokozatosan csökkenti a szervezet leptin iránti érzékenységét. A kutatók szerint azért, hogy megőrizhessük zsírraktárainkat. Ez állatok esetén, pl. éhezés, vándorlás stb. közben fontos lehet, de embereknél, ahol (kivéve a súlyos éhezés állapotát) az ételek, élelmiszerek könnyen elérhetőek nem probléma, sőt épp az ellenkezője: a fokozatos elhízás.

    A mintegy 4 hetes kísérlet végén a patkányok testsúlya csökkent, inzulinrezisztenciájuk, és májuk zsíros elfajulása is megoldódott.

    A kutatók feltételezik, hogy a leptin-érzékenyítő hatással az új vegyület nemcsak eléri a testsúlycsökkentést, de egyben képes azt fenntartani.

    Forrás: Los Angeles Times
    http://www.latimes.com/health/boostershots/la-heb-weight-loss-drug-makeover-20120726,0,3249227.story

    Megjelent: 2012. július 27.
    Forrás: Los Angeles Times
    Legutóbb frissítve: 2012. július 27.
    Hirdetés