Ezeket látta már?

Így kezdjen el mozogni egészségesen!

mozgás, sport, egészség, túlsúly, elhízott, diéta

A túlsúlyos, elhízott emberek életmódváltása mindenképpen nagy döntés, amihez nagy lelkierő és jó esetben komoly felkészülés szükséges.

Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője az edzés elkezdésével kapcsolatos tanácsokkal szolgál.

A mozgás nem csak a fogyás eszköze

Mindenki tudja, hogy a mozgás súlyfelesleg esetén is fontos, hiszen nem csak a fogyásban segít, de számos egészségi előnnyel is jár. Ugyanakkor a túlsúlyos személyek gyakran félnek belevágni egy mozgásprogramba vagy éppen téves elképzelések alapján, túl hirtelen vagy akár számukra veszélyes mozgástípusokkal próbálnak gyors eredményeket produkálni.

"A fizikai aktivitással kapcsolatban fontos elérni, hogy a túlsúlyos személyek ne csak úgy gondoljanak rá, mint egy kényszerűen alkalmazott eszközre, aminek segítségével majd kisebb nadrágba is beleférnek. A túlsúly hordozása ugyanis komoly egészségi kockázatokkal jár, többek közt a magas vérnyomás, a szív-érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a depresszió, az alvászavarok és a mozgásszervi panaszok rizikóját emeli. A fogyással mindezeket csökkenthetjük – miközben természetesen javul az önértékelésünk, magabiztosabbak lehetünk, és megtapasztalhatjuk, hogy hatékonyabban is tud működni a testünk. Mindez együtt kifejezetten élvezetessé is teheti a mozgást" – hangsúlyozza Fülöp Tibor.

Hogyan kezdjünk mozogni?

Mielőtt bármilyen komoly változtatást eszközölnénk az életmódunkban, túlsúly esetén fontos, hogy kérjünk orvosi tanácsot, iránymutatást, vizsgáltassuk ki magunkat. Elsősorban a kardiológiai, ortopédiai, szükség esetén endokrinológiai szakvizsgálatokon érdemes részt venni, természetesen saját egészségi állapotunktól függően.

Az American College of Sports Medicine a túlsúlyos személyek edzésével kapcsolatos cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nincs semmilyen gátló tényező, szerezzünk be jó minőségű, kényelmes sportruházatot, külön tekintetbe véve, hogy a cipővásárlásnál érdemes extra megtámasztással, esetleg betéttel rendelkező modellt választani, hiszen a plusz súly erősen megterheli a bokát, a térdet, az egész mozgató szervrendszert. Fülöp Tibor szerint érdemes kímélőbb sportokkal kezdeni, hiszen például a túl kemény edzés vagy a túl gyors futás egyrészt elveszi a kedvét az addig nem sportoló személynek a folytatástól, másrészt nem is ajánlott a túl nagy terhelés miatt.

Kezdő mozgásformának kiváló a séta

Ez az egyik legjobb választás bárkinek, aki a korábbi mozgásszegény életmódját szeretné megváltoztatni. A távot és a tempót szép fokozatosan emelve fejleszti az állóképességet. Komoly túlsúly esetén érdemes 10-15 perces gyaloglással kezdeni, amelyet 30-60 percig is növelhetünk, mielőtt – a terjedelmet újra csökkentve - rövid résztávos terhelésként kocogó szakaszokat is beiktatunk. Hasznos segítség lehet egy lépésszámláló, a közepes intenzitás kb. 100 lépés megtételét jelenti percenként.

A vízi gimnasztika

Különösen ízületi problémák esetén lehet jó választás a vízi torna, vízi gimnasztika vagy aerobik, hiszen a vízben való mozgás leveszi a terhet a térdről, a csípőről, a vállról – ez kivételesen előnyös lehet túlsúly esetén. Itt is lehet növelni az intenzitást, az egészen alacsonytól, amikor a medence alján állunk, addig a szintig, amíg lebegve végig tapossuk az óra időtartamát.

Mozogni szeretne? Járjon csoportos órákra

Komoly szociális támogatást jelent, ha sikerül találnunk egy megfelelő csoportos órát, esetleg kifejezetten életmódváltóknak tervezve. Ha ilyen nincs, válasszunk kíméletesebb óratípusokat, gerinctréninget, thai chi-t, Body&Mind órát, esetleg senior csoportot. Akik szeretik a társaságot, tapasztalni fogják, hogy támogató közegben többet bírnak.

Súlyzós edzés

Ha az orvos hozzájárul és a mozgató szervrendszer is bírja, az ún. rezisztencia edzésnek komoly előnyei lehetnek a túlsúlyos személyek számára, hiszen erősíti a gerinc menti izmokat, javít a tartáson, növeli az ízületi mozgékonyságot, és az anyagcserét is gyorsítja. A súlyzós vagy saját testsúlyos edzés helyes kivitelezését azonban érdemes szakembertől megtanulni, hiszen a rossz technika többet árthat, mint használ maga a mozgás. Az edző segíthet a megfelelő (akár a nagyobb testhez illeszkedő) eszközök és súlyok alkalmazásában is.

Biciklizés

Jelentősebb túlsúly esetén érdemes a fekvőkerékpárt választani, hiszen az nagyobb alátámasztást biztosít és az ízületeket is jobban kíméli. Optimális, ha edzőteremben pattanunk a biciklire, mert így senkit sem zavar, ha eleinte csak lassan tekerünk, vagy 5 perc után pihenünk, és csak ezután folytatjuk. Ez az edzéstípust is ugyanolyan fokozatosan kell felépíteni, mint a sétát és a kocogást.

Profi segítséggel könnyebb mozogni

Azoknak, akik régóta nem sportolnak, vagy éppen jelentősebb túlsúllyal vágnak bele a mozgásba, tudniuk kell, hogyan érhetik el képességeikhez és állapotukhoz mérten a legjobb teljesítményt, ami még biztonságos.

A személyre szabott edzéstervhez elsősorban érdemes elvégeztetni egy terhelésélettani felmérést, amelynek segítségével pontos adatokat kaphatunk a szervezet teljesítőképességéről, terhelhetőségéről. A spiroergometria egy szabályozott terhelés mellett teljesített légzésfunkciós és kardiológiaivizsgálat, amely teljesíthető futószalag-, kerékpár- vagy evezős-ergométeren.

A légzési és keringési adatok alapján képet kaphatunk a test igénybevételéről és erőtartalékáról az adott terhelés során. Ezen kívül rendelkezésre állnak a teljesítménydiagnosztika egyéb módszerei, hogy még pontosabb, számszerű adatokat kaphassunk az aktuális aerob teljesítőképességről, a saját egyéni pulzus célzónáinkról.

Ezekre a precíz mérési adatokra már épülhet egy olyan edzésterv, amely a lehető legjobbat hozza ki a fogyni is vágyó életmódváltókból, az egészségük megóvása mellett.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

30-60-90: ezek a sikeres sportolás fontos mérőszámai

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

sport

Forrás: Sportorvosi Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához