Jelenlegi hely

Hirdetés

Vesekövem van: mit ehetek?

Egyes táplálkozási tényezők elősegíthetik a vesekövesség megelőzését vagy – éppen ellentétesen – hajlamosíthatnak annak kialakulására. Az étrend módosításával megváltoztatható a vizelet összetétele, amely hatással lesz a vesekő kialakulására. 

Hirdetés

A kövesség fajtájától függően kőtípusonként változnak az előírt táplálkozási jellegzetességek, de mégis megfogalmazhatók általános étrendi javaslatok.

Étrend veseköves betegeknek

  1. Bőséges folyadékbevitel. A vesekőbetegség megelőzésében nagy jelentősége van a sok folyadék fogyasztásának, ami azt jelenti, hogy a naponta ürített vizelet mennyisége érje el a 2 litert. Ez napi kb. 2,5-3 liter, elsősorban víz fogyasztásával valósítható meg, amelyet növelni szükséges jelentős vizeletvesztés, izzadás és testmozgás esetén. Ez a mennyiség elősegíti a kellően híg vizeletet, így nem koncentrálódik be, kristály nem alakul ki belőle.  Célszerű a nap folyamán egyenletesen elfogyasztani, akár éjszakai ébredéskor is javasolt inni.
  2. Mértéktartó fehérjefogyasztás. Legfeljebb 0,8-1 g /ttkg legyen naponta és döntően növényi fehérje. 
  3. A telített zsírok és transzzsírok lehető legkevesebb, a telítetlen zsírsavak fokozott bevitele.  
  4. A túlzott szénhidrátfogyasztás mellőzése, mivel növeli a vizelet kalciumszintjét és csökkenti a citrátszintet. 
  5. A normál testtömeg elérése és fenntartása. Néhány tanulmány szerint a túlsúly és az elhízás megnövekedett kalcium-, oxalát-, húgysavkiválasztódással és alacsonyabb vizelet-pH-val jár, amelyek növelik a vesekövek kialakulásának kockázatát. 
  6. A túlzott mennyiségű só használatának mellőzése.  Maximálisan napi 5-6 g mennyiség javasolt. 
  7. Zöldség-, főzelékfélék és gyümölcsök kiegyensúlyozott, napi többszöri fogyasztása. A vizeletre nézve döntően természetes lúgosító hatásúak (1. táblázat). Csökkenthetik a vesekövek kialakulását, mivel a kalcium és a húgysav kristályosodást gátló citrát, magnézium szintje ekkor magasabb a vizeletben és a vizelet pH-ja is magasabb. 
  8. Mértékletes és változatos étrend.

Vesekő: étrend táblázat a vizelet vegyhatására gyakorolt befolyás alapján

Potenciálisan savas vegyhatást eredményező nyersanyagok, élelmiszerek  Húsok, húskészítmények, halak, szárnyasok, kagyló, tojás, sajtok. szalonna, mogyoróvaj, földimogyoró, dió, tökmag, szezámmag, napraforgómag, kenyerek: rozs, búza, zab, kukoricaliszt, rizsliszt, különösen a búzasikér, makaróni, spagetti, galuskák, egyéb főtt tészták, zselatin desszertek, pudingok
Potenciálisan lúgos vegyhatást eredményező nyersanyagok, élelmiszerek  Szárított gesztenye, zöldség-, főzelékfélék, hüvelyesek, különösen a cékla, póréhagyma, spenót, répafélék, gyümölcsök különösen a ribizli, datolya, füge, banán, szárított sárgabarack, alma, szilva, mazsola, melasz, fűszernövények, sütemények, barna cukor, kakaópor, kávé
Semleges vegyhatást eredményező nyersanyagok, élelmiszerek Vaj, margarin, olajok, tej, kukorica, cukor (fehér), szirupok, méz, víz, tea

Forrás: Wilkens et al, 2017

A vesekő kialakulásánák okai, tünete - kattintson tovább!

forrás: MDOSZ



Hirdetés