Ezeket látta már?

Nehezen alszik el? A népi gyógyászat ezt a fűszernövényt javasolja

tárkony, puffadás, gyomorpanasz, emésztés

Ezt a gyógy-és fűszernövényt a hagyományos gyógyászatban gyomorpanaszokra szokták ajánlani, de álmatlanság ellen is hatásos lehet.

A tárkony mikrotápanyagokban meglepően gazdag fűszernövény, találhatunk benne például vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, mangánt és A-vitamint, sőt egészséges zsírsavakat is. Ezek, illetve a tárkonyban található aromás olajok és hatóanyagok segítenek megőrizni az egészségünket, és jó néhány súlyos betegség kialakulásának rizikóját is csökkentik. Ezek közé tartoznak például bizonyos daganatos betegségek – melyek kialakulása összefügg a sejteket károsító ún. szabad gyökökkel –, a szív- és érrendszeri problémák vagy a cukorbetegség.

Tárkony, az emésztésserkentő

A tárkonyt a hagyományos gyógyászatban a gyomor egyik fontos gyógynövényének tartják, mely jótékonyan hat az étvágyra és serkenti az emésztést is. A tárkonyból készült gyógyteát (vagy a tárkonnyal ízesített fűszereket) előszeretettel javasolták azoknak, akik betegség után lábadoztak, vagy éppen lelki okok miatt veszítették el az étvágyukat. A tárkony emellett enyhítheti az emésztési panaszokkal összefüggő fájdalmakat, a túlzott gázképződéssel járó kellemetlenségeket is. Ha az emésztésünket szeretnénk a tárkony segítségével hatékonyabbá tenni, érdemes már evés előtt fogyasztani. Készítsünk házilag tárkonyos ecetet (a frissen leszedett, megtisztított és megszárított leveleket tegyük egy deci almaecetbe, fedjük le, hagyjuk állni 8-10 órán keresztül, majd szűrjük le és tartsuk jól zárható edényben a hűtőben), és étkezések előtt nyeljünk le belőle egy-egy kiskanálnyit.

Érzéstelenítő, antiszeptikus és fájdalomcsillapító hatásainak köszönhetően a tárkony a fogászati, szájüregi problémák ellen is hatásos. A növény levelei olyan illóolajokat tartalmaznak, melyek csökkentik a fog- és ínyfájást, enyhítik a gyulladásokat. A legegyszerűbben úgy alkalmazhatjuk a tárkonyt, ha a friss leveleket elrágcsáljuk, de készíthetünk a tárkonyból teát is. Az erős főzettel érdemes naponta két-három alkalommal is öblögetni.

Édes álmok a tárkony segítségével

Bár ritkán gondolunk úgy a tárkonyra, mint nyugtató, lazító gyógynövényre, a feljegyzések szerint a gyógynövényből készült tea vagy a gyógynövényes fürdő segít lecsendesíteni a háborgó gondolatokat, így mélyebben, nyugodtabban tudunk aludni. A francia népi gyógyászat szerint a tárkonyból készült tea, lefekvés előtt egy órával fogyasztva, még azoknál is beválik, akik krónikus álmatlanságban szenvednek.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Későn alszik el? Nagyobb lehet az esélye a szívbetegségekre

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Alvászavar

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához