Ezeket látta már?

A gyakori és erős fizikai terhelés a szívritmus zavaraihoz vezethet

2009.07.29. Módosítva: 2015.11.04.

A leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarremegés aránytalanul többször fordul elő azoknál, akik szinte naponta sportolnak, főleg futnak. A sportorvosok között nagy figyelmet keltő vizsgálat eredményeit a szívgyógyászat egyik vezető folyóirata, az American Journal of Cardiology közölte.

A rendszeres testmozgásra nem csak a fizikai, hanem a lelki egészség miatt is szükség van. A jelenleg elfogadott ajánlás szerint felnőtt embernél hetenként legalább öt alkalommal 30-60 percnyi mozgás, gyaloglás, kerékpározás vagy úszás egyaránt alkalmas arra, hogy a vérkeringési rendszer egészségét biztosítsa.

A sport, kiváltképp a versenysport viszont olyan fizikai igénybevételt jelent, amely az egészséges szervezet számára bizonyos körülmények között kockázatot is jelenthet. Egy-egy fiatal élsportoló hirtelen szívhalála az utóbbi években ismételten aláhúzta a megfelelő szakorvosi vizsgálatok fontosságát, jóllehet tökéletes biztonsággal előre megmondani, hogy kivel történhet hasonló tragikus esemény, egyelőre a legrészletesebb sportorvosi megfigyelésekkel sem lehetséges.

A leggyakoribb ritmuszavar a pitvarremegés, amikor a szív felső része, a szívpitvar már nem húzódik össze ritmusosan, hanem csak remeg, fibrillál, és ezzel együtt a szívritmus is zavart szenved, a szív össze-vissza, szabálytalanul működik. Ez főleg az idősebb korosztályban fordul elő; gyógyszerekkel biztonsággal kezelhető, de a fokozott figyelemre van szükség.

Anthony Aizer és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a sportterhelés összefügg-e a pitvarfibrilláció megjelenésével. Az Egyesült Államokban 1982-ben elindult egy olyan vizsgálat, amelyben csaknem 17 000 felnőtt ember egészségügyi állapotát követik folyamatosan. Most azt nézték meg, hogy azok között, akik nem sportoltak rendszeresen, illetve azok csoportjában, akik keményen edzettek, illetve versenyeztek, milyen gyakran fordult elő ritmuszavazr ezekben az évtizedekben.

Azok körében, akik hetenként legalább öt alkalommal, verejtékezésig terhelték magukat, 20 százalékkal gyakrabban következett be pitvarfibrilláció, mint a nem sportoló egyének csoportjában. A további részletes elemzés azt is igazolta, hogy ez döntően az 50 évesnél fiatalabbak körében esett meg, és elsősorban azoknál, akik futottak vagy kocogtak.

A kutatók a kérdés további vizsgálatát tervezik.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához