A kutatók a legkorszerűbb ultrahangos szívvizsgálatot és laboratóriumi mérések sorát végezték el a starttól a befutás utáni második hétig. Az indulók 2006 és 2007 maratoni versenyein indultak. A verseny előtt egyikük szívében sem találtak semmilyen kóros elváltozást. A célbajutás után a szív bal kamrájának telődése és ellazulása kissé csökkent. A szív összehúzódó képessége azonban nem változott, csak a jobb szívkamra működésében tapasztaltak enyhe romlást.

A versenyzők 59 százalékában észlelték a troponin-T (az izomösszehúzódást szabályozó enzim) mennyiségének változását. Ez a biológiai jelzője a szívizom károsodásának, többek között szívinfarktus gyanújakor is megmérik. Hasonló változást figyeltek meg a szívkamra falfeszülését jelző laboratóriumi értékben is. Ezek a laboratóriumi adatok nem mutattak összefüggést a verseny előtti tréning szintjével, vagy azzal, hogy a versenyző már előzőleg hányszor tette meg ezt a távot. Két héttel a maratoni táv befejezése után valamennyi változás visszatért a normál értékre.

"A megfigyelt eltérések csak időlegesek voltak, ezért olyan élettani változásként értékelhetők, amelyet a hatalmas fizikai terheléshez történő alkalmazkodás vált ki, és nem mutatnak semmiféle hosszú távú károsodást" - hangsúlyozta Knebel professzor, az Európai Kardiológus Társaság idei kongresszusán Stockholmban.

A német munkacsoport tapasztalatai megerősítik a más országokban talált eredményeket. Idén a londoni maraton távján csaknem 40 000 résztvevő indult, és közülük csak minden ötödik volt hivatásos sportoló. Sanjay Sharma, a londoni verseny orvosa hangsúlyozta, hogy az ottani maratoni versenyek 30 éves történetében összesen 10 haláleset történt, ebből nyolcan hunytak el szív- és érrendszeri betegségben.

Londonban eddig több mint 750 000 futó állt rajthoz. Azt azonban Sharma professzor is feltétlenül szükségesnek tartja, hogy aki rajthoz áll, csak részletes előzetes orvosi vizsgálatok után tegye, akár elmúlt 50 éves, akár nem.