Ezeket látta már?

Az első AIDS-es megbetegedések 25. évfordulóján

Az ENSZ AIDS-el foglalkozó szervezetének becslése alapján a HIV (humán immundeficiencia vírus) okozta betegség, az AIDS világszerte több mint 65 millió embert fertőzött meg, közöttük 25 millió halálos áldozattal. Az AIDS napjaink legtöbb halálos áldozatot követelő, a történelem egyik legsúlyosabb járványa. Csak a 2005-ös évben világszerte megközelítőleg 4.1 millió személy fertőződött meg - 50 százalékuk nő - és 2.8 millió fertőzött hunyt el. A fertőzések és halálozások számának több mint 95 százaléka a fejlődő országok lakosságát érinti. Mivel ezeket az országokat más, jelentős egészségügyi problémák is súlytják, a lakosság részéről ez nem csak jóléti, de komoly politikai, társadalmi, a gazdasági stabilitást veszélyeztető krízis is egyben.

Az Egyesült Államokban becslések szerint 1 millió HIV fertőzött él, s évenként 40.000 új fertőzés történik. Napjainkig több mint fél millió haláleset fordult elő fertőzés következtében. A HIV fertőzöttek aránya folyamatosan emelkedik nők, a faji és etnikai kisebbségek, fiatal homoszexuális férfiak, bizonyos függőségben szenvedők és 50 év felettiek körében.

A HIV és AIDS rohamos elterjedése elleni fellépés szilárd, hosszantartó, globális erejű, a társadalom minden rétegét érintő összefogásra kötelez. Az amerikai National Institutes of Health (NIH) egészségügyi szervezet munkájával, partnereikkel világszerte együtt végzett kutatásaival jelentősen hozzájárul a HIV és AIDS terjedésének felszámolásához. A 2006-os évben 2.9 milliárdos költségvetés áll rendelkezésükre AIDS kutatások végzéséhez.

A beruházás kiemelkedő hasznosságát bizonyítja a tény, hogy az 1960-as és 1970-es években az immunitás- és víruskutatás területén bekövetkezett fejlődés következtében az első AIDS-es megbetegedések jelentése utáni három éven belül a kiváltó okot, a HIV vírust felfedezték. Szintén az intézmény munkájának köszönhető, hogy 1984-re kifejlesztettek egy olyan tesztet, melynek segítségével a HIV vírusa kimutatható, s így a vérkészlet teljesen biztonságossá tehető. Kutatók világszerte dolgoztak a HIV vírus szerkezetének felismerésén, a betegség keletkezésének megismerésén. Gyors munkájuknak köszönhetően vált lehetővé a kezeléshez szükséges gyógyszerek kifejlesztése, alkalmazási irányelvük megtervezése. A kombinált antiretrovirális terápia döntő szerepet játszott abban, hogy a fertőzéssel összefüggő megbetegedések és halálozások száma nagymértékben csökkent. Továbbá bizonyos antiretrovirális gyógyszer regimen kifejezetten csökkenti az anyából a gyermekbe történő HIV átjutást. A megelőzést hangsúlyozó program szerves része a HIV vírus terjedésének pontos meghatározása, az erről szóló ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése. Elmondható, hogy gyakorlatilag a fejlett országok mindegyikében és egyre több fejlődő országban is sikerült lelassítani a fertőzés terjedését a megelőző programok segítségével, noha akadnak országok, ahol a korábbi sikerek ellenére emelkedik az új fertőzések száma.

Az AIDS kutatások számos más, krónikus betegségben szenvedő egyén számára jelenthetnek megoldást. Erre kiváló példa a HIV és AIDS kezelésére kifejlesztett 3TC szer, melyet azóta eredményesen használnak hepatitisz B fertőzés gyógyítására. Továbbá az AIDS kutatások új utat mutathatnak a vírusok és a daganatos betegségek közötti kapcsolat megértéséhez. Természetesen további fejlesztésekre van szükség, hiszen a gyógykezelések okozta mellékhatások, keringési zavarok és egyéb problémák mind megoldásra várnak. Az NIH munkatársai a megelőzést szolgáló eszközök további fejlesztésén dolgoznak. Ennek egy lehetséges módja helyi csíraölők alkalmazása, amellyel megakadályozható lenne a fertőzés átterjedése. Az erőfeszítések azonban alighanem hiábavalóak, míg egy biztonságos és hatékony oltóanyag nem kerül kifejlesztésre. Ez azonban összetett feladatot, komplex kutatást jelent, mivel a HIV vírus működése kiválóan szolgálja a szervezet immunvédelmén való áttörést, képes alaposan megváltozni, s végső soron átvenni az irányítást az immunrendszer felett. Reményt keltő azonban, hogy a klinikai kísérletek második fázisában tart egy, a világszerte megtalálható HIV típusok ellen kifejlesztett, összetett oltóanyag.

orvostkeresek.hu

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához