Ezeket látta már?

Kanyaró és szövődményei: kit veszélyeztet leginkább?

2018.08.22. Módosítva: 2018.08.22.
kanyaro_veszelyeztetettek_0

Bár a kanyaró ellen rendkívül hatékony védőoltás áll a rendelkezésünkre, az elmúlt időszakban szomszédainknál megnőtt a kanyarós esetek száma. Kell-e félnünk ettől a fertőző betegségtől? Kiket veszélyeztet leginkább a kanyaró? Milyen szövődményei lehetnek?

A kanyaró egy igen fertőző vírusos eredetű megbetegedés, melyben a mai napig több tízezer ember hal meg évente (a többségük öt év alatti kisgyermek). Ugyanakkor a kanyaró ellen hatékony védőoltás áll a rendelkezésünkre, melynek köszönhetően 15 év alatt 79 százalékkal csökkent a halálos esetek száma.

Mi a kanyara tünete?

A kanyaró elsősorban a légutakat támadja meg, majd továbbterjed az egész szervezetre. A kanyaró első tünete a vírussal való fertőződés utáni 10-12 napon megjelenő magas láz, mely akár egy hétig is tarthat. A láz mellett orrfolyás, köhögés, kötőhártya-gyulladásra emlékeztető szemtünetek jelentkezhetnek. Igen jellegzetes tünet, hogy a száj nyálkahártyáján apró, fehér foltok jelennek meg ezek az úgynevezett Koplik-fotltok. Néhány nap elteltével kiütések alakulnak ki, először az arcon és a nyakon, majd ezek továbbterjednek az egész testre és a végtagokra is.

A kanyaró szövődménye lehet az agyhártyagyulladás. Nézze meg, mi is ez a betegség pontosan!

Kiket veszélyeztethet a leginkább a kanyaró?

Természetesen, első helyen a nem oltottak állnak: például azok a kisbabák, akiket még nem oltottak be, de a kanyaró a felnőtteket is érintheti – ráadásul, az öt év alattiak és a húsz éven felüliek esetében a betegség jóval súlyosabb lefolyású, és több súlyos szövődménnyel járhat együtt.

A legveszélyeztetettebbek azok, akik még nem kaptak kanyaró elleni oltást A legveszélyeztetettebbek azok, akik még nem kaptak kanyaró elleni oltást Forrás: EgészségKalauz

Szintén veszélyben vannak azok, akik valamilyen immunprobléma miatt nem oltottak vagy olthatóak, esetleg az oltást követően nem alakul ki náluk védettség (ez azonban rendkívül ritka). Mivel a kanyaró még mindig igen gyakori a fejlődő országokban, főként Afrikában és Ázsiában, fokozott veszélynek vannak kitéve a gyakran utazók is. Ugyanakkor azonországokban is nagyobb eséllyel fertőződhetünk meg, amelyekben nem megfelelőek a higiéniás körülmények, esetleg természeti katasztrófák sújtották őket. Meglepő módon, az A-vitamin hiánya is fokozhatja a kanyaróval való fertőződés rizikóját.

Sokan csak "egyszerű" gyermekbetegségként tekintenek a kanyaróra, melyen jobb átesni, azonban a kanyarónak nagyon súlyos szövődményei is lehetnek. Ezek közül a leggyakoribbak a fül bakteriális fertőzései, a bronchitis vagy a laryngitis, vagyis a hörgők, illetve a hangképző szervek gyulladása. Szintén gyakori szövődmény a tüdőgyulladás, mely legyengült immunrendszerű betegeknél akár halálos kimenetelű is lehet. A kanyaró ritkább szövődményei közé tartozik az agyvelőgyulladás (ennek következménye akár maradandó agysérülés is lehet), a szaruhártya fekélyes megbetegedése (ennek következménye a szaruhártya sebesedése, sőt vakság is lehet).

A várandós nőkre különösen veszélyes a kanyaró, mert vetélést, koraszülést, túlságosan alacsony születési súlyt is eredményezhet.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához