Ezeket látta már?

Ashton Kutcher átmenetileg megvakult és megsüketült egy ritka betegség miatt

ashton cutcher

A 44 éves színész egy autoimmun betegség következtében a látását, a hallását és az egyensúlyérzékét is elveszítette. Most beszélt róla először.

A Kutcher a Bear Grylls Running Wild: The Challenge című műsorában mesélt először arról, mit élt át az elmúlt 2 évben. Egy ritka betegség, a vaszkulitisz miatt teljesen ellehetetlenült az addigi élete, és szerencsésnek tartja magát azért, hogy egyáltalán él.

A vaszkulitisz egy autoimmun betegség, ami érgyulladást okoz, aminek következtében meggyengül az erek fala, hegek alakulnak ki, és ezáltal megvastagodik az érfal, így az kisebb lesz az átmérője. Ez azt eredményezi, hogy nem lesz megfelelő a vérellátás a szervezetben, ami rontja a szervek működését, és nem tudnak ellátni egyes funkciókat. Kutchernél is ez történt: a látására, a hallására és az egyensúly érzékére voltak hatással. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy nem látott, nem hallott, és járni sem tudott biztonsággal.

Vannak olyan esetek, amikor gyógyszeres kezelés nélkül is enyhülnek a tünetek, míg másoknál rendszeres gyógyszerszedésre van szükség ahhoz, hogy kordában tudják tartani a betegséget. Rendszerint a tünetek átmenetiek, de van, akiknél maradandó károsodásokat okoz a betegség. A színésznek majdnem 2 év kellett ahhoz, hogy helyreálljon a látása, a hallása és a mozgása, és azóta egészen másként tekint a testére, és az életre is.

“Egészen addig nem értékeled igazán a képességeidet, amíg el nem tűnnek. Amíg azt nem mondod, hogy nem tudom mikor leszek képes újra járni, hallani, látni.”

Ezeknél a betegeknél nagyobb eséllyel alakulhat ki rák - olvasson tovább!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához