Ezeket látta már?

Hámlás R23.4 ICD-11: ED53

Hámlás, kóros hámlás: oka, tünete, lefolyása és kezelése

hámlás, kóros hámlás, oka, tünete, lefolyása, kezelése, fertőzés

Sokan szenvednek hámló, irritált, sebesülésre hajlamos bőr miatt. A hámló bőr kialakulhat életmódunk vagy egyéb betegségek következtében. Mit tehetünk a megelőzéséért, kezeléséért?

A hámlás a bőr legfelső rétegének kisebb-nagyobb darabokban történő leválása. Önmagában általában nem jelent problémát, a legtöbb esetben valamilyen más betegséget, tünetegyüttest kísér vagy azok után jelentkezik.

A hámlás oka és kialakulása

A bőr hámlása bizonyos szempontból teljesen normális folyamat, mely tulajdonképpen a bőr sejtjeinek a cserélődését jelenti. A bőr több rétegből áll, legfelső rétege, az epidermisz (felhám) pedig maga is többrétegű. A környezettel érintkező, legfelső rétege elhalt, elszarusodott hámsejtekből áll. Ezek, a bőr legfelső rétegét alkotó sejtek időről időre, nagyjából 14 napos ciklusokban leválnak, alattuk pedig folyamatosan újak képződnek.

Ezt a folyamatot legtöbbször észre sem vesszük, hiszen nem „egyszerre” történik, hanem tulajdonképpen állandóan. A felső, elhalt rétegtől való megszabadulást kisebb-nagyobb mértékben lehet gyorsítani, például mechanikai vagy kémiai hámlasztással, bőrradírokkal, bőrmegújító kozmetikai kezelésekkel. Bár ennek a folyamatnak a mechanizmusa rendkívül hasonló a hámláshoz, a magyar nyelvben a hámlás kifejezést inkább a kóros „bőrcserélődés” esetén használják.

Száraz, hámló bőrt a napégésen túl rengeteg külső és belső tényező előidézhet. A leggyakoribbak a különféle gombás eredetű bőrfertőzések: makacs hámlás, bőrszárazság, ezzel párhuzamosan bőrviszketés, kipirosodás jellemezheti. Száraz, hámló bőrt a napégésen túl rengeteg külső és belső tényező előidézhet. A leggyakoribbak a különféle gombás eredetű bőrfertőzések: makacs hámlás, bőrszárazság, ezzel párhuzamosan bőrviszketés, kipirosodás jellemezheti. Forrás: shuttertock.com

A normálistól eltérő mértékű, intenzitású, patologikus hámlás számtalan probléma kísérő tünete lehet. Ezek a betegségek lehetnek genetikai eltérések, krónikus problémák és akut betegségek egyaránt. A hámlás oka lehet a bőr közvetlen sérülése, gyulladása, de az egész testet érintő (szisztémás) gyulladás vagy rendellenesség is.

A hámlás esetenként a bőr gyógyulásának egyik jele, ilyenkor a szervezet tulajdonképpen a sérült, elhalt hámsejtektől szabadul meg. Nagyon gyakori például a napégés utáni hámlás: ilyenkor a bőr felső rétege nagyobb felületen, egyben válik le.

Epidemiológia

A hámlás rendkívül gyakori, életkortól, nemtől és egészségi állapottól függetlenül bárkit érinthet. Szinte mindenki találkozik vele élete során legalább egyszer, ám a legtöbbször ez múló probléma.

Bár úgy gondolhatjuk, hogy a hámlás nyáron a leggyakoribb (hiszen ilyenkor a legjellemzőbb a napégés), ez nem igaz, hiszen a hámlás hátterében rengeteg különböző, évszakhoz nem köthető betegség állhat.

Ekcéma: milyen típusai és kezelési lehetőségei vannak? Olvasson tovább!

Mi állhat a kóros hámlás hátterében?

A normálistól eltérő mértékű, intenzitású, patologikus hámlás számtalan probléma kísérő tünete lehet. Ezek a betegségek lehetnek genetikai eltérések, krónikus problémák és akut betegségek egyaránt. A hámlás oka lehet a bőr közvetlen sérülése, gyulladása, de az egész testet érintő (szisztémás) gyulladás vagy rendellenesség is.

A hámlás esetenként a bőr gyógyulásának egyik jele, ilyenkor a szervezet tulajdonképpen a sérült, elhalt hámsejtektől szabadul meg. Nagyon gyakori például a napégés utáni hámlás: ilyenkor a bőr felső rétege nagyobb felületen, egyben válik le.

Krónikus táplálékallergia is megnyilvánulhat a bőr nagyfokú szárazságában, korpázó jellegű hámlásában, pirosasságában. Ugyanígy, hámlást okozhatnak a széles körben elterjedt, különféle tusfürdők, szappanok, egyéb kozmetikai cikkek használata. Krónikus táplálékallergia is megnyilvánulhat a bőr nagyfokú szárazságában, korpázó jellegű hámlásában, pirosasságában. Ugyanígy, hámlást okozhatnak a széles körben elterjedt, különféle tusfürdők, szappanok, egyéb kozmetikai cikkek használata. Forrás: shuttertock.com

Hámlást okozhat többek között:

Kawasaki-szindróma: a koronavírus életveszélyes szövődménye - kattintson!

A hámlás tünetei

A hámlás tünetei még a laikusok számára is jól ismertek és egyértelműek: a bőr legfelső rétege nagyobb darabokban leválik, esetleg le is húzható. A hámlást kísérheti:

Kiket érinthet a hámlás?

A hámlás nemtől, életkortól és egészségi állapottól függetlenül bárkinél jelentkezhet. Gyakoribb lehet a hámlás azoknál:

  • akik több időt töltenek a szabadban, közvetlen, tűző napfényen
  • akik nem használnak fényvédő krémet, így ugyanis sokszorosára nő a napégés rizikója
  • akik a munkájuk miatt többször kerülhetnek kapcsolatba veszélyes, maró anyagokkal, forró vízzel vagy gőzzel stb.
  • akik krónikus gyulladásos bőrbetegségben szenvednek
  • akiknek a bőre száraz, érzékeny 

Orvosnál a hámlással

A legtöbbször jól meghatározható oka van a hámlásnak, nagyon gyakori probléma napégés után. Ez általában nem igényel orvosi vizsgálatot vagy kezelést (kivéve természetesen a nagyon nagy területen jelentkező, más tünetekkel is együtt járó eseteket).

Ha azonban úgy hámlik a bőrünk, hogy a jelenség nem vezethető vissza napégésre, esetleg heteken, hónapokon át elhúzódik, vagy más tüneteket is tapasztalunk magunkon, mindenképpen szükség lehet egy alapos kivizsgálásra!

Számos belgyógyászati eredetű kórkép járhat a bőr viszketésével, hámlásával: a cukorbetegség egyik első jele lehet a viszkető, hámló, sérülékenyebb és nehezen gyógyuló bőr. Számos belgyógyászati eredetű kórkép járhat a bőr viszketésével, hámlásával: a cukorbetegség egyik első jele lehet a viszkető, hámló, sérülékenyebb és nehezen gyógyuló bőr. Forrás: shuttertock.com

A pontos diagnózishoz és a megfelelő kezeléshez érdemes feljegyezni és az orvossal megosztani:

  • Nagyjából mióta tart a hámlás?
  • Mennyire intenzív a hámlás?
  • Mindig ugyanolyan mértékű-e a hámlás vagy megfigyelhető ciklikusság, a probléma fellángolása? Az esetleges fellángolást tudjuk valamilyen külső vagy belső kiváltó tényezőhöz kötni?
  • Az egész testre kiterjed-e a hámlás, vagy csak egy-egy testrészt, testtájat érint?
  • Részt vettünk-e valamilyen kozmetikai kezelésen a hámlást megelőző napokban?
  • Mit ettünk és ittunk, milyen kozmetikumokat használtunk a hámlás első tünetei előtti 24-48 órában?
  • A hámlás első tüneteinek megjelenése előtt 2-4 héttel váltottunk-e új kozmetikumra, tisztítószerre, kezdtünk-e új gyógyszert szedni?
  • Vannak-e a hámláson kívül más, a bőrt, hajat vagy körmöket érintő tüneteink?
  • Vannak-e a hámláson kívül más, az egész testet érintő tüneteink?
  • Volt-e valamilyen fertőző betegségünk a hámlás első megjelenése előtti időszakban?
  • Van-e ismert bőrgyógyászati betegségünk, allergiánk vagy autoimmun betegségünk?
  • Van-e a családunkban olyan, akinél bőrbetegséget, súlyos allergiát vagy asztmát, autoimmun betegséget vagy a bőrt érintő genetikai betegséget diagnosztizáltak?

A pontos diagnózishoz és a megfelelő kezeléshez érdemes ezeket feljegyezni:

  • nagyjából mióta tart a hámlás és mennyire intenzív
  • mindig ugyanolyan mértékű-e a hámlás vagy megfigyelhető ciklikusság, a probléma fellángolása
  • az egész testre kiterjed-e a hámlás, vagy csak egy-egy testrészt, testtájat érint
  • a hámlás első tüneteinek megjelenése előtt 2-4 héttel váltottunk-e új kozmetikumra, tisztítószerre, kezdtünk-e új gyógyszert szedni
  • vannak-e a hámláson kívül más, a bőrt, hajat vagy körmöket érintő tüneteink
  • vannak-e a hámláson kívül más, az egész testet érintő tüneteink
  • volt-e valamilyen fertőző betegségünk a hámlás első megjelenése előtti időszakban

Vészhelyzet hámlás esetén

Szerencsére, ritkán fordul elő, hogy a hámlás (illetve az azt kiváltó probléma) életveszélyes, azonnali orvosi beavatkozást igénylő komplikációkkal járjon. Súlyos esetekben, amikor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, a hámlás mellett egyéb tünetek is jelentkeznek, például:

  • a bőr nagyon vörös és hólyagos
  • a bőr fájdalmasan húzódik, megduzzad
  • láz
  • fejfájás
  • szapora szívverés
  • hányinger, hányás
  • megváltozott viselkedés, beszédzavarok, mozgáskoordinációs zavarok
  • ájulás, eszméletvesztés
  • kapkodó, felületes légzés
  • izomgörcsök vagy izomgyengeség
  • látászavarok és szemszárazság

Természetesen, ha valamilyen trauma (égés, forrázás stb.) vagy mérgezés okozza a hámlást – és mellette persze más tüneteket is –, rendkívül fontos az érintett sürgős, szakszerű ellátása.

A hámlás lefolyása és prognózisa

Mivel a hámlás sokféle alapbetegségre vezethető vissza, a hámlás nagyon változatos módon jelentkezhet. Van, hogy csak egy kisebb terület érintett, máskor az egész testen megfigyelhető a hámlás. A legtöbb esetben (napégésnél, kisebb égési sérülésnél) a hámlás a bőr sérülését követő második, harmadik napon kezdődik, és maximum 7 napon belül le is zajlik.

A bőr sérülését okozhatják a helytelenül alkalmazott külsőleges, szteroid tartalmú kenőcsök, krémek használata. Érdemes tudni, hogy a szteroidok egyik mellékhatása, hogy a bőrt vékonyítják, integritását bonthatják, gyógyulási hajlamát jelentős mértékben csökkenthetik. A bőr sérülését okozhatják a helytelenül alkalmazott külsőleges, szteroid tartalmú kenőcsök, krémek használata. Érdemes tudni, hogy a szteroidok egyik mellékhatása, hogy a bőrt vékonyítják, integritását bonthatják, gyógyulási hajlamát jelentős mértékben csökkenthetik. Forrás: shuttertock.com

A hámlás megelőzése

A hámlást sok különböző betegség, állapot okozhatja, így sajnos nem lehet olyan szabályokat kiemelni, melyek betartásával minden esetben megelőzhetjük a hámlást. A napégés ellen a legjobb megelőzési módszer a fényvédő krémek használata és a napon töltött idő korlátozása. Az egészséges, kiegyensúlyozott, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend és a sok folyadék nemcsak bizonyos hiánybetegségek megelőzésében játszik nagy szerepet, de abban is támogathatja a szervezetet, hogy egy esetleges, hámlással járó betegség esetén gyorsabban felgyógyuljon. Ismert dermatitisz vagy kontaktallergia esetén csökkentheti a hámlással járó epizódok kockázatát az allergének kerülése, a hipoallergén mosószerekre és kozmetikumokra való áttérés.

A hámlás lehetséges szövődményei

A hámlással összefüggő komplikációk két nagyobb csoportba oszthatók: egyrészt, a hámlás hátterében meghúzódó alapbetegséggel összefüggő szövődményekre – ezek azonban nem magának a hámlásnak a szövődményei. Másrészt a bőr közvetlen sérülésével összefüggő szövődményekre, például a felülfertőződések megnövekedett rizikójára.

A hámlás kezelése

A hámlás a legtöbb eseteben nem, vagy csak tünetei kezelést igényel, ez például bőrnyugtató, hidratáló krémek használatát jelenti.

Mivel azonban sokféle – időnként igen súlyos – betegség okozhatja, rendkívül fontos, hogy a hámlás hátterében meghúzódó okot megtalálják, és ezt az alapproblémát kezeljék. Ez betegségtől függően jelenthet szájon át szedhető gyógyszereket, életmódváltást, helyi kezelést (pl. szteroidos krémekkel). Más esetekben segíthet a kóros, gyakori hámlás elleni küzdelemben a használt kozmetikumok, tisztítószerek cseréje.

7+1 ekcéma tanács: ha nem csak krémeket használna viszketésre

Mit tehetünk otthon hámlás ellen?

A hámló bőr gyógyulásának otthoni, házi módszerekkel történő támogatása elsősorban természetesen attól függ, hogy milyen probléma áll a hámlás hátterében. Krónikus bőrbetegségek, autoimmun betegségek esetén a házi módszerek kevésbé hatékonyak, hiszen ezek csupán a kellemetlen tünetek enyhítését célozzák. Azt sem árt észben tartani, hogy – éppen amiatt, hogy a hámlás kiváltó oka sokféle lehet – a házi módszerek egy része bizonyos esetekben többet árt, mint amennyit használ.

Például, ha bőrszárazsággal együtt járó dermatitisz okozza a hámlást, akkor a gazdagabb, zsírosabb hidratáló krémek alkalmazása jótékony hatású, ugyanakkor ezeket nem ajánlott napégés után használni.

Kisebb égési sérülések, napégés okozta hámlás esetén érdemes megpróbálkozni az alábbi módszerekkel:

  • Hűtsük a hámló területet! Alkalmazzunk rá langyos vagy hideg vizes (nem jeges!) borogatást, zuhanyozzunk le langyos vízzel.
  • Használjunk nyugtató hatású, hűsítő krémet vagy zselét, melyet vékonyan kenjünk fel a bőrre. Különösen jó hatású lehet az aloe vera.
  • Fedjük le a bőrt speciális, kifejezetten égési sérülésekre kifejlesztett steril kötszerrel.
  • Legyünk óvatosak, és igyekezzünk megakadályozni, hogy a bőrt további irritáció érje! Fürdés, zuhanyozás után ne dörzsöljük a bőrt, inkább csak gyengéden itassuk fel róla a nedvességet.

GYAKORI KÉRDÉSEK A HÁMLÁSRÓL

Mit tehetünk otthon?

Enyhíthetjük a napégés, kisebb égési sérülések okozta hámlás kellemetlen tüneteit a bőr hűtésével (pl. langyos vizes zuhannyal vagy hideg vizes borogatással), sok folyadék fogyasztásával és speciáis ápoló krémek használatával.

Okozhat hámlást fertőző betegség?

Jó néhány olyan fertőző betegség van, a bakteriális eredetű toxikus sokk szindrómától a gombás fertőzésekig, melyek a bőr hámlásával járnak együtt. Meglepő módon, gyermekeknél még a Covid-19 egyik ritka tünete is lehet a hámlás. Bizonyos, bőrkiütésekkel járó betegségeknél pedig a hámlás fertőzésből való felgyógyulás után jelentkező jelenség. Önmagában azonban a hámlás megléte vagy éppen hiánya nem diagnosztikai erejű, vagyis csupán a bőr hámlása alapján nem lehet feltételezni egy fertőző betegséget, ahhoz általában más tünetek jelenléte is szükséges.

Mi lehet az oka, ha hámlik a lábfejem?

A hámlás egyik leggyakoribb oka, hogy valahol - uszodában, edzőteremben - lábgombát szereztünk be. Nagyon gyakori, hogy a bőr kiszáradásán, lepergésén kívül nincsen más tünet, például viszketés, így sokan nem is gyanakszanak arra, hogy gombás fertőzésük van. Pedig az ilyesmi ellen gyorsan tenni kell, mivel átterjedhet a körmökre is, és a két terület folyamatosan oda-visszafertőzheti egymást. A lábizzadás és a nedves környezet ideális a baktériumoknak, amelyek ha megtelepszenek a lábunkon, hámlást okozhatnak. Bármilyen edzésforma, amelyet mezítláb végzünk egy közös helyiségben, magában hordozza ennek a bakteriális fertőzésnek a veszélyét.

Mennyi idő alatt gyógyul meg a hámló bőr?

Ez elsősorban attól függ, hogy mi váltotta ki a hámlást, milyen probléma áll a háttérben. Krónikus betegségek, autoimmun problémák okozta hámlás esetén gyakran sajnos csak ideiglenes javulásra számíthatunk. A napégés okozta hámlás általában 5-7 nap alatt múlik el.

Milyen vitaminok játszanak szerepet a hámlás kialakulásában?

A B3-vitamin (niacin) súlyos hiánya időnként egy pellagra nevű betegséget is okozhat, melynek egyik tünete a bőr hámlása. A pellagra a fejlett országokban, egyébként egészséges és kiegyensúlyozottan táplálkozó egyéneknél rendkívül ritka. B3-vitaminban gazdag ételek többek között a földimogyoró, a napraforgómag, a mandula, a tonhal, a lazac, a csirke- és pulykahús, valamint az élesztő.

Az A-vitamin túladagolása szintén járhat együtt a bőr hámlásával. Az A-vitamin zsírban oldódik, vagyis a szervezetünkben elraktározódik. Az A-vitamin okozta toxikus hatás szerencsére ritka, és azokat fenyegeti, akik a javasoltnál nagyobb mennyiségben szednek A-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítőket. Bár bizonyos, sarkvidéki állatok (pl. rozmár, jegesmedve, jávorszarvas) májának fogyasztása is súlyos A-vitamin túladagolást okozhat, ez hazánkban kevésbé fenyegető probléma. Szintén nem kell attól tartani, hogy a túlságosan sok sárgarépa fogyasztása miatt alakul ki valakinél az A-vitamin-túladagolás, a sárgarépában ugyanis csak az A-vitamin elővitaminját, a béta-karotint találjuk meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Hivatkozások:

Mayo Clinic https://www.mayoclinic.org/symptoms/peeling-skin/basics/definition/sym-20050672

WebMD https://www.webmd.com/skin-problems-and-treatments/what-know-about-peeling-skin-desquamation

Cleveland Clinic https://my.clevelandclinic.org/health/symptoms/17832-peeling-skin

The Healthy https://www.thehealthy.com/skin-health/peeling-skin/

Dermatology (Elsevier, 2018.), szerk: Jean L. Bolognia, Julie V. Schaffer, Lorenzo Cerroni

Fitzpatrick's Dermatology (McGraw-Hill, 2019.), szerk.: Sewon Kang, Masayuki Amagai, Anna L. Bruckner, Alexander H. Enk, David J. Margolis, Amy J. McMichael, Jeffrey S. Orringer

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához