Ezeket látta már?

Miért okozhat a cukorbetegség lábzsibbadást? A szakorvos elmondja

zsibbadás, lábzsibbadás, szívbetegség

Tudja, hogy a végtagok zsibbadása is utalhat diabéteszre? A diabetológus válaszol.

Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa szerint ugyanis gyakori, amikor cukorbetegséghez társuló szövődményt jelez a kéz-illetve a láb zsibbadása.

A cukorbetegség hosszú évekig felderítetlen maradhat

A 2-es típusú cukorbetegség egy olyan állapot, mely hosszú ideig, akár évekig is diagnosztizálatlan maradhat, mivel eleinte gyakran semmilyen tünetet nem okoz. Éppen ezért sokszor véletlenszerűen derül fény a betegségre, melynek nagy veszélye, hogy ha már jó ideje fennáll a magasabb vércukorszint, akkor az az évek folyamán súlyos szövődményeket generálhat. A diabétesz sajnos szinte az egész szervrendszerre negatív hatást gyakorol, így a cukorbetegséggel küzdők igen nagy veszélynek vannak kitéve, pl. különböző szív-és érrendszeri problémáknak is.

Éppen ezért óriási jelentősége van a rendszeres szűrésnek, főleg azoknál, akiknél a cukorbetegségre hajlamosító kockázati tényezők fennállnak, (pl.: túlsúly, családban előforduló diabétesz, terhességi cukorbetegség, 50 év feletti kor, mozgásszegény életmód) hiszen a mielőbb megkezdett terápia a kulcsa a szövődmények elkerülésének.

A 2-es típusú cukorbetegség tünetei:

  • fokozott szomjúságérzet
  • gyakori vizelési inger
  • lassan gyógyuló sebek
  • gyakori fertőzések
  • homályos látás
  • végtagok fájdalma, bizsergése, zsibbadása

Miért okoz a cukorbetegség kéz-és lábzsibbadást?

A végtagok zsibbadása és bizsergése gyakori panasz cukorbetegség esetén, és nem ritka, mikor ez a panasz vezeti el a beteget a diagnózishoz, majd a diabetológushoz. A tartósan magas vércukor értékek ugyanis idegkárosodást eredményezhetnek. Nemzetközi vizsgálatból ismert, hogy az újonnan felismert 2-es típusú cukorbetegek között nagy számban vannak olyanok, akiknél már a felismeréskor vizsgálattal kimutatható az idegi károsodás, az un. neuropathia.

Mi az a perifériás neuropátia?

Maga az állapot a végtagokon panaszokat okozó idegi károsodást jelent, és mivel ezek az idegek mozgató, érző és vegetatív funkciókat látnak el, ezért a probléma ezeknek a hibás működésében nyilvánul meg. A perifériás idegek károsodása az esetek többségében szimmetrikusan a lábakon jelentkezik. A cukorbetegek kezdetben bizsergésről, égő érzésről, valamint zokni-vagy kesztyűszerűen jelentkező érzéskiesésről számolnak be. Erős fájdalom esetén fájdalmas neuropátiáról beszélünk, mely társulhat a szenzoros vagy a motoros neuropátiához is.

Az állapot nagy veszélye, hogy a beteg előbb-utóbb nem képes érzékelni a fájdalmat (pl. vízhólyag, éles kavics a cipőben, vágás stb.), így a keletkezett seb igen könnyen elfertőződhet, és hozzájárulhat pl. fekély kialakulásához (a lábamputációk nagy része diabéteszes láb, diabétesz okozta fekély miatt válik szükségessé).

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Fájó ízületek, emésztési gondok: ez a cukorbetegség! Kattintson tovább.

Lehet valamit tenni az állandó zsibbadás ellen?

Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa elmondása szerint az első és legfontosabb lépés a vércukorszint normalizálása megfelelő terápiával. Emellett lehetőség van oki gyógyszeres kezelésre, és/vagy tüneti szerek alkalmazására. Szintén fontos a lábak tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése (a cipő ellenőrzése is fontos, nincs-e benne pl. kavics, jó-e a méret) Ezen kívül súlyosabb esetekben lehetőség van diabeteses cipő felírására is.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a prediabétesz 7 tünete, az alvászavar az egyik

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Cukorbetegség

Forrás: Cukorbetegközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához