Ezeket látta már?

Koronavírus: ezt kell tennie a daganatos és krónikus betegeknek

koronavírus, daganat, rák

Nemcsak az életkor játszik hatalmas szerepet abban, milyen súlyos tünetekkel és szövődményekkel jár valakinél a koronavírus, hanem a már meglévő, krónikus betegségek is. De mire figyeljenek a daganatos betegek?

A koronavírus különösen veszélyes azokra, akik krónikus betegségben szenvednek. Az időseken kívül közülük kerülnek ki a kórházi kezelésre szorulók, és sajnos a halálozási arány is nagyobb náluk. A nemzetközi adatok alapján jól látszik, hogy azokat érinti legkomolyabban a fertőzés, akik 60 éven felüliek, illetve szívbetegek, cukorbetegek, vagy daganatos betegséggel küzdenek. A két tényezőt természetesen nem lehet elválasztani egymástól, hiszen minél idősebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy valamilyen súlyos, krónikus problémával is küzd.

Ha daganatos betegségünk van

A daganatos betegeknek még jobban oda kell figyelniük, hiszen a kezelés általában az immunrendszer gyengülésével jár együtt. Nemcsak annak az esélye lehet nagyobb, hogy a koronavírus által megfertőződjenek, de a tünetek is erőteljesebben jelentkezhetnek náluk. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a daganatos betegségek nagyon sokfélék lehetnek, a viszonylag enyhétől a rendkívül súlyosig, és a kezelésre is eltérően reagálhat mindenki. Rendkívül lényeges, hogy maradjunk kapcsolatban a kezelőorvosunkkal és kérjünk tőle tanácsot, ha bizonytalanok vagyunk.

Hogyan óvhatjuk meg magunkat és az idősebbeket, betegeket?

  • Nem lehet elégszer hangsúlyozni: maradjunk otthon! Az önkéntes karantén a legjobb megoldás arra, hogy a koronavírus-járvány terjedését lassítsuk, és megvédjük azokat, akiket a legsúlyosabban érint a betegség.
  • Csak végső esetben menjünk olyan helyre, ahol másokkal is találkozhatunk, és ebben az esetben is tartsunk tőlük távolságot, legalább 2-3 métert.
  • Ha elkerülhetetlen, hogy látogatókat fogadjunk, maximum 1 embert fogadjunk, és vele se kerüljünk közeli kontaktusba! A hagyományos üdvözlési formákat, puszit, ölelést, kézfogást hanyagoljuk!
  • Bármennyire is nehéz, ne találkozzunk az unokákkal, kisgyerekekkel!
  • Személyes találkozás nélkül is ápolhatjuk a kapcsolatainkat, akár az interneten keresztül, akár a rendszeres telefonbeszélgetésekkel. A társas kapcsolatok megőrzése, ápolása különösen fontos ezekben az időkben, hiszen a barátaink, szeretteink pont ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi.
  • Rendszeresen mossunk kezet, meleg vízzel és szappannal, alkalmanként legalább 20-30 másodpercig. Ha nincs lehetőségünk kezet mosni, alkoholtartalmú fertőtlenítővel dörzsöljük át a kezünket. Mivel a fertőtlenítőszer, a szappan és a víz erősen szárító hatású, a kéz krémezéséről se feledkezzünk el!
  • Ne nyúljunk az arcunkhoz, szemünkhöz, szánkhoz, orrunkhoz!
  • Most, a koronavírus-járvány idején különösen fontos, hogy naponta tisztítsuk meg és fertőtlenítsük azokat a felületeket, amelyeket gyakran megérintünk: a kilincseket és vízcsapokat, a hűtőszekrény ajtaját, a villanykapcsolókat, az autó kormányát, a távkapcsolókat stb.
  • Naponta cseréljük a kéztörlőket és konyharuhákat, magas, minimum 60 fokon mossuk ki ezeket!
  • Igyekezzünk úgy megszervezni a napjainkat, mint „normális” időszakban! Tartsuk magunkat a napirendünkhöz, együnk rendesen, igyekezzünk egy kis testmozgást is beiktatni.
  • Kerüljük az alkoholfogyasztást, a tudatmódosító szerek, nyugtatók, altatók használatát. Ezek nem segítenek feloldani a szorongásunkat, sokkal több a hátrányuk, mint az előnyük!
  • Készítsünk magunknak egészséges ételeket! Ha ez nehezen megy, rendeljünk házhoz ételt.
  • Semmiképp se menjen bevásárolni, vagy gyógyszert kiváltani! Kérjen meg valaki, aki segít, és leteszi az ajtó elé a kiváltott gyógyszert, a megvásárolt ételt!

Olvasson tovább! Ezek a koronavírus tünetei!

  • Ha egyedül él, nincs segítsége és idős, akkor a helyi önkormányzatot híva fel, az ő feladatok megszervezni az ellátását!
  • Töltsünk minden nap egy kis időt a szabadban (ügyelve a megfelelő távolságra másoktól), az erkélyen vagy a kertben. Ha erre nincs lehetőség, legalább a gyakori szellőztetésre ügyeljünk!
  • A lakásban is mozoghatunk, tornázhatunk.
  • Ha készpénzhez ért, azonnal mossa meg a kezét utána, a koronavírus sokáig megmaradhat rajta!
  • Ha sétálni megyünk, menjünk olyan időszakban, amikor a lehető legkisebb az esélye annak, hogy másokkal is találkozzunk, például hajnalban. Tartsunk tisztes távolságot másoktól! Lehetőség szerint azonban ne menjünk teljesen egyedül sétálni.
Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához