Ezeket látta már?

Vegák - és a bélbetegségek

Vegetáriánusoknál sokkal ritkább egy kellemetlen bélbetegség! Európában minden ötödik-tízedik embernek vannak kisebb-nagyobb kitüremkedések, latinul divertikulumok a belein. Ezekben bármikor előfordulhat gyulladás, (divertikulitisz) mely sok panasszal járhat, de a vegetáriánus étrenden élők között ez lényegesen ritkábban fordul elő.

Angol kutatók Francesca Crowe vezetésével azzal foglalkoztak, hogy megállapítsák, a divertikulumok gyulladásos folyamata milyen sűrűn észlelhető a húst is evő emberek esetében és ugyanez a folyamat milyen gyakori a vegetáriánusok körében. A munkacsoport csaknem 12 éven keresztül követte a két táplálkozási csoport sorsát ilyen szempontból és eredményeiket a British Medical Journal legújabb száma közölte.

Vegák - és a bélbetegségek

Azt találták, hogy a csupán növényekkel táplálkozóknál a divertikulumok gyulladása, latin kifejezéssel a divertikulitisz csaknem harmadával ritkábban következett be, mint a húst is bőségesen fogyasztók között. A divertikulum gyulladását a nyugati civilizáció betegségének tartják, mert a világ színes bőrű lakosságában nem nagyon fordul elő. Az angol kutatók 47 033 felnőtt emésztési panaszait vizsgálták, ezek között 15 459 volt vegetáriánus.

A bélgyulladás azoknál fordult elő a legritkábban, akik naponta átlagosan 25 gramm növényi rostot fogyasztottak. Aki ennél kevesebb rostot evett, az kisebb mértékben bizonyult védettnek. Egy egy évtizeddel ezelőtti felmérés igazolta, hogy mindenkinek ajánlott napi 18 gramm étkezési rost fogyasztása. A férfiak 72 százalékának étrendjében nincsen benne, a nőknél a helyzet még rosszabb: 87 százalék.

A munkacsoport hangsúlyozta, hogy a jelenlegi táplálkozási ajánlásban a növényi rostok bőséges fogyasztása sok zöldség, gyümölcs, teljes őrlésű kenyérfélék evése útján mindenki számára ajánlott, akkor is, ha nem vegetáriánus.

A közegészségügy szempontjából fontos tanulmányhoz írott szerkesztőségi közleményben David J. Humes és Joe West hangsúlyozza, hogy egyetlen divertikulummal bajlódó beteg megelőzéséhez 71 húsevőnek kellene áttérni a vegetarianizmusra.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához