Ezeket látta már?

30 éves fiatalok is kórházba kerülnek - a Honvédkórház főigazgatójának tapasztalatai

korhaz-egeszsegugy-lelegeztetogep-koronavirus-jarvany

Wikonkál Norbert elmondta, hogy fiatal, oltatlan betegeket is ápolnak az intenzíven.

Mintegy 15 ezer oltást adtak be a múlt héten, több mint ezer embernek adták be a koronavírus elleni védőoltás első dózisát - mondta Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója az M1-nek. Elmondta, hogy sokan rájöttek a védőoltás fontosságára, sokan voltak még vasárnap is, akik oltásra vártak.

Csak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban mintegy 15 ezer oltást adtak be a múlt héten. Ezek között több mint ezer embernek adták be a védőoltás első dózisát.

Hozzátette, hogy az oltatlanok közül életerős fiatalok is kórházba kerülnek, az oltatlanok közül pedig jellemzően olyanok, akik ugyan oltottak, de a veszélyeztetett csoportba tartoznak. Az intenzívosztályon lassú emelkedésről számolt be, ami a kórházba kerülők számát illeti.

Az 5-11 évesek oltását is kiemelte: az orvos fontosnak tartja a gyerekek átoltását is, mivel a koronavírus a gyerekközösségekben is jelen van, és sokan meg is betegszenek.

Olvasson tovább! Ezek az omikron újabb tünetei: szívdobogással és fejfájással is jelezhet

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához