Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Covid: Ferenc pápa keményen kritizálta az álhírterjesztőket - a katolikus médiát is

pápa, covid, álhírek, koronavírus, emberi jogok

Ferenc pápa pénteken kijelentette, hogy a koronavírusról a vakcinákról szóló álhírek és dezinformációk terjesztése, beleértve a katolikus médiát is, sérti az emberi jogokat.

Kevesebb mint egy hónapon belül ez volt a második alkalom, hogy a 85 éves pápa megszólalt a témában. Három héttel ezelőtt elítélte a vakcinákkal kapcsolatos "alaptalan" ideológiai félretájékoztatást, támogatta a nemzeti immunizációs kampányokat, és az egészségügyi ellátást erkölcsi kötelességnek nevezte - írja a Reuters.

Az álhírek terjesztőit meg kell győzni

Ferenc pápa a catholicfactchecking.com, a katolikus médiumok konzorciumának tagjaihoz intézett beszédében úgy fogalmazott: "A megfelelő tájékoztatás, a tudományos adatokon és nem az álhíreken alapuló helyzetek megértéséhez nyújtott segítség emberi jog. A helyes tájékoztatást mindenekelőtt azoknak kell biztosítani, akik kevésbé felkészültek, a leggyengébbeknek és a legsebezhetőbbeknek".

A katolikus egyházfő elítélte a terjedő "infodémia" jelenségét, amely szerinte a valóság félelemre, hamisított vagy kitalált hírekre és "állítólagos tudományos információkra" épülő torzítása. Az álhírek híveit nem szabad "gettókba" zárni, hanem meg kell próbálni megnyerni őket a tudományos igazságnak.

"Az álhíreket meg kell cáfolni, de az egyes személyeket mindig tiszteletben kell tartani, mert gyakran teljes tudatosság és felelősség nélkül hisznek ezekben" - emelte ki a pápa.

Katolikus médiumok is terjesztették az álhíreket

Érdemes megemlíteni, hogy néhány jobboldali katolikus kiadványt, blogot és weboldalt a közösségi médiaplatformok, például a Facebook és a Twitter letiltott, mert covid dezinformációt terjesztettek. Ráadásul néhány jobboldali katolikus médium rendszeresen vendégül látja Ferenc pápa legsúlyosabb kritikusait, például Carlo Maria Vigano olasz érseket, aki közel három éve bujkál, mióta lemondást követelő, pápa elleni szélsőséges nyilatkozatot tett közzé.

Koronavírus: így károsíthatja a terhes anyákban a magzatot - olvasson tovább!

A követőinek írt levelében Vigano többek között kifejtette, hogy a laboratóriumban előállított vírus egy globális összeesküvés része volt, "hogy eltöröljék keresztény identitásunk minden nyomát". Az érsek a világjárvány létezését is tagadta, és a Sátán művének nevezte.

Forrás: Reuters
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához