Ezeket látta már?

Hamvaiból támad fel a covid: látogatási tilalmat rendeltek el egy fővárosi kórházban

2022.07.07.
covid, koronavírus, omikron, BA.4, BA.5, omikron variáns

Az elmúlt hetekben ugrásszerűen megemelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma.

A Koronavírus.gov.hu tájékoztatása szerint míg június első felében ezerhatszáz fő körül, a hó végén már háromezer fölött volt a betegek száma, ami július elejére még tovább növekedett. A kormányzati portál elmúlt heti összesítése szerint 4663 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon.

A legtöbb új fertőzöttet Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében találták az elmúlt héten, a leggyorsabban pedig Vas megyében növekszik az esetszám. A Balaton környékén, úgy tűnik, egyelőre nincs járványgóc.

Emelkedik a fertőzöttek száma

Az áldozatok számát illetően szerencsére nem tapasztalható jelentős emelkedés:

  • az elmúlt héten tizennégy, többségében idős, krónikus beteg vesztette életét,
  • a korábbi hetekben pedig huszonhárom-huszonnégy fő volt az elhunytak száma. 

A legutóbb közölt szennyvízvizsgálatok azonban bizakodásra adhatnak okot, mivel a 26. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációjában korábban tapasztalt emelkedés megállt, a mintavételi helyek többségét stagnáló tendencia jellemzi.

További emelkedés a vizsgált Budapest környéki agglomerációs települések és Eger szennyvíz mintája esetében tapasztalható.

Oda lehet a nyarunk: a covid két nagyon fertőző változata váltotta fel >>

A koronavírus szokatlan nyári jelenlétét, illetve a fertőzöttek számának emelkedését az omikron két új alváltozatának terjedése okozza. Jó hír azonban, hogy a BA.4 és BA.5 variáns a korábbiakhoz képest jóval enyhébb tünetekkel jár, így kórházi ellátásra is nagyon kevés beteg szorul.

Járványügyi okok miatt ugyanakkor a Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán hétfőtől látogatási tilalmat rendeltek el.

Bedurvul a covid? Mit hoznak az új variánsok? Itt vannak a vakcinainfós orvosok válaszai!

Forrás: Koronavirus.gov.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához