Ezeket látta már?

Koronavírus: egyre több fiatal kerül kórházba alapbetegség nélkül

koronavírus, járványkórház, kórház, adomány

Meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton.

Szlávik János szerint Magyarországon úgy kezdődött el a 3. hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a koronavírus járvány.

A szakember hozzátette, hogy az utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt.

"A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, sokkal gyakrabban észlelünk lázat, köhögést, légúti tüneteket, ami azt mutatja, hogy a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre" - mondta Szlávik.

Úgy tűnik, a Covid-19 új mutánsai hatékonyabban kötődnek az egészséges sejtekhez, így nagyobb mértékben tudnak elszaporodni a szervezetben, ezért jobban is fertőznek, hiszen több van belőlük a vérben vagy a légúti váladékban - jegyezte meg az infektológus főorvos.

Ez is érdekelheti:

Szlávik hangsúlyozta: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első koronavírus oltást, hiszen már ez is - 2 héttel a beadás után - 60-70 százalékos védettséget jelent. Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám. Szerinte mind az 5, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos "és mind az 5 alkalmas arra, hogy megakadályozza - szinte 100 százalékban -, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak".

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához