Ezeket látta már?

Szputnyik, Pfizer, Sinopharm, AstraZeneca: ekkortól védenek

koronavírus, oltás, immunválasz, vitaminok

Itt az egy összehasonlító vizsgálat, amelyből kiderül, hogy a nálunk is használt vakcinák mennyi ellenanyagot termelnek az első és a második oltás után.

Tízezer beoltott ember vérmintáján végeztek antitestvizsgálatokat Szerbiában, ahol ugyanazokat a koronavírus elleni vakcinákat használják, mint Magyarországon. A szerb vizsgálatról a Danas szerb hírportál írt, amelyről a 24.hu számolt be.

Vakcinák hatékonysága egy táblázatban: itt nézheti meg, mit tud az oltása

Összefoglalva az elemzést: a Nukleáris Energetikai Intézet által végzett kutatás arra jutott, hogy valamennyi vizsgált hatóanyag hatékony védelmet kínál a koronavírussal szemben.

A vizsgálat során az antitestek jelenlétét kétszer elemezték: először két héttel az első, majd két héttel a második oltás után. Hangsúlyozták: az antitestszám nem az egyetlen mutatója a szervezet immunválaszának, de azt képes jelezni, hogy az egyes korosztályok miként reagáltak az oltásokra.

Ez a teszt mutatja, hogy mennyi antitestje van oltás után, kattintson!

Vakcinák hatékonysága

A Pfizer vakcinája a beoltottak több mint 85 százalékánál az első adag után két héttel kiváltotta az antitesttermelést, a második dózis után ez 95 százalékos volt.

A Szputnyik V-nél az első adag után három héttel tapasztaltak mérhető mennyiségű antitestet, a második után az oltottak több mint 92 százalékánál megvolt ez.

Az AstraZenecánál is elindult az antitesttermelés, ám mivel Szerbiában még nem adtak be ebből második adagot, az eredmény itt korlátozott.

A Sinopharm esetében a 20-65 év közöttieknél leghamarabb két héttel az első oltás után jelentek meg a szervezetben az antitestek, ez a második oltás után két héttel a beoltottak 90 százalékánál. Az idősebbeknél valamivel alacsonyabb ez az arány, ám ez nem jelenti azt, hogy ne szerezték volna meg a szükséges immunitást.

Ez is érdekelheti:

Forrás: 24.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához