Ezeket látta már?

Oltás utáni súlyos fertőzés: ők a leginkább veszélyeztetettek

Általában meghűlés során tör ránk a köhögés, de sokkal súlyosabb oka is lehet.

Egy új tanulmány azt vizsgálta, milyen arányban kerülnek most kórházba azok, akiket oltottak, és melyik korcsoportot érinti az áttöréses fertőzés a leginkább.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt az áttöréses fertőzésekről, vagyis az oltások ellenére bekövetkező fertőzésekről egy, a Lancet Microbe orvosi folyóiratban megjelent cikk alapján:

"A Lancet Microbe szaklapban megjelent rövid ismertetés szerint 371 PCR-teszttel igazolt beteg adatait értékelték, akiket kórházba vittek. Közülük 60% (222 fő) volt súlyos vagy kritikusan súlyos állapotban; 37% (82 fő) volt teljes oltási sorban részesült.

Összességében ez a 82 fő a 371 beteg 22%-át jelentette, vagyis most, a delta variáns mellett sokkal nagyobb volt a súlyos és kritikusan súlyos áttöréses fertőzések aránya, mint ugyanebben az intézményben 2021. 03. 23. – 2021. 07. 01. között, amikor az akkori 969 betegből ez 14 teljesen oltottat (1%) jelentett – abban az időben a delta variáns az esetek kevesebb, mint 20%-át tette ki abban az időben.

A súlyos vagy kritikusan súlyos áttöréses fertőzések jobban sújtják az időseket (átlag életkor 71,5 év), míg a nem oltottak átlagéletkora 55,2 év. Ezen felül kockázati tényezők az alapbetegségek, köztük a 2. típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, a tüdőbetegség, a kórtörténetben szereplő daganatos betegség és az immunrendszert elnyomó gyógyszerek alkalmazása.

Olvasson tovább! BioNTech: ezért módosítanának a koronavírus vakcinán

Mindezek ellenére a nem oltottakhoz késest a súlyos áttöréses fertőzésben szenvedők kórházi tartózkodása rövidebb volt (10,8 nap, szemben a 13,1 nappal), alacsonyabb volt a légzéstámogatás szükségessége (32% szemben az 51%-kal), némileg kisebb volt a kórházi halálozás (10% szemben a 12%-kal)."

Hivatkozás: Lancet Microbe 2021 Published Online December 3, 2021 https://doi.org/10.1016/ S2666-5247(21)00306-2

https://www.thelancet.com/.../PIIS2666-5247(21.../fulltext

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához