Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Omikron: a WHO szerint távolról sem jelenti a járvány végét! Erre számíthatunk

covid, koronavírus

A WHO vezetője szerint veszélyes azt feltételezni, hogy az omikron lesz az utolsó változat, és a végjátékban vagyunk.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője hétfőn arra figyelmeztetett, hogy veszélyes azt feltételezni, hogy az omikron variáns a COVID-19 legakutabb szakaszának végét jelenti, és arra buzdította a nemzeteket, hogy koncentráljanak a járvány leküzdésére - számolt be a Reuters.

Veszélyes azt feltételezni, hogy az omikron lesz az utolsó változat, és a végjátékban vagyunk - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a WHO igazgatótanácsának ülésén a közel 6 millió ember halálát okozó kétéves világjárványról.

Szerinte a helyzet pont hogy ideális a további variánsok megjelenéséhez, így fokozottan kell ügyelni. Tény, az omikron fertőzőbb minden eddigi variánsnál, és közel 350 millióra emelkedett az fertőzöttek száma, az is igaz, hogy kevésbé halálos a hatása és az oltások miatt is. Hozzátette, hogy a járvány legnehezebb időszakát pont emiatt talán már magunk mögött hagytuk. De a harmadik év kritikus, és fordulópont lehet, és a globális együttműködésre szólított fel:

Együtt kell dolgoznunk, hogy véget vessünk a világjárvány akut szakaszának. Nem hagyhatjuk, hogy tovább húzódjon, pánik és elhanyagolás között ingadozva.

Antigén gyorsteszt: mekkora eséllyel mutatja ki az omikront?- olvasson tovább!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához