Ezeket látta már?

Orbán Viktor: ekkor nyithatnak az éttermek és a szállodák Magyarországon

étterem, usa, koronavírus, maszk

Orbán Viktor péntek reggel beszélt a nyitási fázisokról, elmondta azt is, hogy várhatóan mikor nyithatnak az éttermek.

A kormányfő A Kossuth Rádióban beszélt arról, hányan kapták meg a koronavírus elleni oltást, és milyen ütemben haladhat tovább a vakcináció, valamint az ország nyitásáról is beszélt.

Hamarosan az első oltásukat megkapók száma eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót. Május elejétől egy hét, tíz nap alatt újabb egymillió oltást adnak be, május közepére pedig a beoltottak száma eléri a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót - mondta.

Hozzátette: június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgár közül - aki megkaphatja az oltást - képesek leszünk hétmilliót beoltani. Jelezte: attól tart, nem lesz annyi regisztrált, magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina.

Jelezte, az emberek példás fegyelmezettséggel tartották be a korlátozásokat, nyolc óra után - még Budapesten is - autó és ember alig volt az utcán. Nyugat-Európában tüntetések, szándékos szabálysértések voltak a jellemzőek, a magyarok példamutatóan működtek együtt a járványügyi szakemberekkel és a veszélyhelyzetet irányító hatóságokkal.

Hangsúlyozta, a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is, mert az szabja meg a tempót.

Ez is érdekelheti:

A nemzeti konzultáció világosan kijelölte, milyen lépéseknek kell egymás után következniük: az iskolák kinyitását követhetik az éttermek, majd a szállodák, utána a jeggyel látogatható kulturális és sportrendezvények, mozik, konditermek jöhetnek. Közel vagyunk ahhoz, hogy a védettségi igazolvánnyal látogatható kulturális, közösségi események ismét elérhetőek lesznek - tudatta a miniszterelnök.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához