Ezeket látta már?

Jó lenne öregkorunkban is saját fogsorral mosolyogni?

2014.09.19. Módosítva: 2015.11.04.

Világméretű mozgalom indult, hogy a következő generáció szuvas fogak nélkül nőjön fel. A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus betegség a világon, amely régiónként eltérően a lakosság 80 – 100 százalékát érinti. A fogszuvasodás a korai szakaszában vagy induló fázisban még megállítható vagy akár vissza is fordítható, ha a kiváltó ok csökken vagy teljesen megszűnik.

A fogszuvasodás

Krónikus betegség, amelyet savképző baktériumok okoznak azáltal, hogy a szájba jutó szénhidrátokat bontják. Első fázis: a bontás során keletkező savak a fogzománc ásványi anyag tartalmát kioldják. Második fázis: a szerves anyagok eltűnnek és anyaghiány, vagyis üreg keletkezik a fogzománcban.

A WHO által 32 európai országban szervezett felmérés szerint a fogszuvasodás problémáját tekintve Magyarország igen rossz, 24-ik helyen áll.

Magyarországi adatok szerint a gyermek- és a serdülőkori fogszuvasodás tízévenként megkétszereződik.

A magyar lakosság nagyrésze meg van győződve arról, hogy a fogszuvasodás a gyerekeknél fordul elő leginkább, így gyermekbetegség.

A magyarok tisztában vannak a fogszuvasodás negatív hatásaival (szuvasodás kockázata és a fogak elvesztése). A túlnyomó többség tisztában van azzal is, hogy a fogszuvasodás megelőzhető megfelelő szájhigiéniával. Közel 75% úgy nyilatkozik, hogy nem tesz meg mindent a fogszuvasodás megelőzéséért.

A megkérdezettek közel 90%-a azt állítja, hogy legalább alapvető ismeretekkel rendelkezik a fogszuvasodás megelőzéséről.

Hogyan alakul ki a fogszuvasodás?

A fogszuvasodás kialakulása több szakaszra bontható folyamat. Kezdetben a probléma még felületi, később a betegség tovább terjed a fog belseje felé, eléri a dentint, végül pedig a fogbélt is. Étkezéskor, minden alkalommal, a szájüregben lévő baktériumok az élelmiszerekben található szénhidrátot káros savakká alakítják át. A képződött sav hatására a száj pH szintje csökken, és ez a fogak felszínén lévő ásványi anyag csökkenését vagy elvesztését okozza. Jó szájhigiéne esetén a fogak ásványianyag-vesztése és annak visszaépülése egyensúlyban van.

Ha a demineralizáció (ásványianyag-vesztés) mértéke gyorsabban következik be, mint a remineralizáció (ásványianyag- beépülés), egy fehér folt jelenik meg a fogzománcon. Fontos tudni, hogy a fogszuvasodás ebben a korai szakban megfelelő kezeléssel visszafordítható! Ha nem történik meg a beavatkozás, a fog elveszítheti szerkezeti egységét, a zománcban üreg képződik. A fogszuvasodás a betegség előrehaladtával egyre súlyosabbá válik, de a folyamat lassítható, ideális esetben megállítható és ellátható.

Jó lenne öregkorunkban is saját fogsorral mosolyogni?

Megelőzhető?

A cukrokban (szénhidrátban) gazdag egészségtelen táplálkozás, a nem megfelelő mennyiségű fluorid és a rossz szájápolási szokások a legfontosabb tényezők, amelyek leginkább elősegítik a fogszuvasodás kialakulását. Ezekről egyre többet lehet olvasni, és szerencsére világszerte átalakulóban vannak az étkezési és táplálkozási szokások, amivel egyes országokban sikerült is csökkenteni a fogszuvasodás magas előfordulási arányát.

Táplálkozási szokások: bizonyított tény, hogy a szénhidrátbevitel és a fogszuvasodás kialakulása között összefüggés van. Több kutatás is foglalkozik ezzel a felismeréssel és rámutatnak azon élelmiszerekre, amely elősegítheti, vagy akár mérsékelheti a fogszuvasodás kialakulásának esélyét.

A fogszuvasodás szempontjából azok a szénhidrátok károsak, amelyek a szájban található baktériumok hatására könnyen lebonthatók – elsősorban az egyszerű, finomított cukrok. Csökkenteni kell a magas cukortartalmú ételek és italok fogyasztását, elsősorban a reggeli gyümölcslevek, müzli, cukros kukoricapehely, valamint napközbeni kekszek és chips fogyasztását, amelyek gyakran a WHO által javasolt cukormennyiség négyszeresét tartalmazzák.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek éppen ellenkezőleg csökkentik a fogak ásványi anyag veszteségét, s így mérsékelik a fogszuvasodás kialakulásának esélyét. Ezek közé tartoznak például a kemény sajtok és a tej, amelyek kalciumot, foszfort, fehérjéket tartalmaznak. Ezek az anyagok megfelelő kémhatás (pH) mellett beépülnek a zománcba, és fokozzák annak ellenállóképességét. Egy kis darab sajt fogyasztása az étkezés végén ellensúlyozhatja a szénhidráttartalmú ételekből származó savak károsító hatását.

Bizonyított tény, hogy a reggeli tejfogyasztástól csökken a fogszuvasodás kialakulásának kockázata, hiszen csökken a szájüregben található sav mennyisége. Ugyanez a tény pl. kakaó fogyasztás után már nem mondható el. A tejfogyasztás során a pH érték sohasem csökken a kritikus 5.5 alá, mely a fogzománc kioldódásához vezetne. A tej és tejtermékek segítik fenntartani a szájban található szövetek egészséges pH egyensúlyát, ezáltal lassítva vagy megszüntetve a fogak ásványi anyag tartalmának vesztését.

A szénhidrátok mennyisége és fajtája mellett a szénhidrátfogyasztás gyakorisága is fontos tényező lehet a fogszuvasodás kialakulásában. Nem csupán az elfogyasztott szénhidrát mennyisége számít, hanem az is, hogy mennyi ideig van a fog kitéve a folyamatos szénhidrátbevitelnek, így az étkezések közötti "eszegetés", illetve a napközbeni cukros üdítő fogyasztása felel leginkább a fogszuvasodás kialakulásáért.

"A táplálkozás nagyon fontos része a védekezésnek és a megelőzésnek, de csak az egyik pillére. Számít még a hajlam, valamint – a korai felismerés érdekében fontos – a rendszeres fogorvosi ellenőrzés és a rendszeres fogápolás. Meg kell tanulnunk a helyes fog és íny tisztítását, megfelelő fogkefével és fogkrémmel, fogselyem és szájvíz használatával" - hangsúlyozta Harsányi Ditta a Colgate tudományos munkatársa.

"Naponta legalább kétszer-háromszor kell eltávolítani a fogakról az ételmaradékokat, napi rendszerességgel használni fogselymet és szájvizet, ezzel megelőzhető a lerakódás és a rossz lehelet, és csökken a ínygyulladás kockázata. A megfelelő szájhigéné lényege, hogy a szájban lévő természetes baktériumflórát tartsuk egyensúlyban" – mondja a szakember.

A fogszuvasodás következményei

A fogak rossz állapota súlyos egészségügyi problémák kialakulásához vezethet. A fogszuvasodás fájdalmat, gyulladást és a fog csökkent funkcióját eredményezi, valamint a szájüregi daganatok kialakulásának nagyobb az esélye.

(A letöredezett, éles szélű fogak mechanikai irritációja oka lehet rosszindulatú elváltozásoknak. Magyarországon a férfiak körében 3800 szájrákos esetet diagnosztizálnak évente és körülbelül 1700 haláleset hozható összefüggésbe a problémával.)

Társadalmi hatás: a fogszuvasodás hatással lehet nem csak a rágófunkcióra, de az esztétikára, így az egyén önbecsülésére, a foglalkoztathatóságra és a társadalmi elfogadására.

(Megjegyzendő, hogy világszerte fogászati probléma miatt évente 51 millió órát hiányoznak a gyerekek az iskolából.)

Gazdasági hatás: a fogak és a száj rossz állapota nem csak egyént érinti, de hatással van a társadalmi/gazdasági helyzetre is. Az ellátásra, kezelésre fordított összeg jelentősen meghaladja a megelőzéshez szükséges anyagi ráfordítást. Jelenleg az Európai Uniós országokban több, a költségvetés 5-10% -át fordítják megelőzésre, sajnos Magyarországon csupán 0,16%-ot!

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához