Ezeket látta már?

Tegyünk együtt a gyermek-onkológiáért!

Felavatták a daganatos gyerekek rehabilitációját segítő és gyermekonkológus szakemberek, terapeuták képzését ellátó Oktatási Centrum emlékkövét szerdán Bakonybélben.

A rehabilitációs központként is működő intézményben a gyerekek és szüleik pszichológusok és terapeuták segítségével dolgozhatják fel a daganatos betegségek okozta lelki traumát, ezen túl a dietetikusok tanácsokat adnak a szülőknek a kicsik otthoni étrendjének összeállításához. Az Oktatási Centrum várhatóan minden évben számos gyermekonkológus, terapeuta, szülő és család egységes szakmai irányelvek és protokollok szerinti képzését látja majd el a táplálkozás terén is.

Tegyünk együtt a gyermek-onkológiáért!

Kriván Gergely, a Gyermekhematológiai-onkológiai szekció elnöke előadásában hangsúlyozta: a gyermekkori daganatos betegek 70 százaléka meggyógyul, a tumoros megbetegedések túlélése javul. A 100 ezer újszülöttből 14-15 lesz daganatos beteg, tehát 251-300 új beteget diagnosztizálnak évente.

Elmondta azt is, hogy ha az úgy nevezett steril box-ban, egy 9 négyzetméteres kis szobában kell eltölteniük 1-2 hónapot a kis betegeknek, utána igen nagy szükségük van a testi, lelki, szellemi és szociális rehabilitációjukra.

A 12 éve működő Tegyünk Együtt a Gyermekekért programban a Danone Kft. immár 9 éve több mint 227 millió forinttal támogatta a daganatos gyerekek rehabilitációját és az egészséges klinikai táplálkozásukat segítő kezdeményezéseket - mondta el Paolo Maria Tafuri, a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója a szerdán tartott sajtótájékoztatón Bakonybélben. A támogatásból az onkológiai és rehabilitációs központok életmentő eszközöket, berendezéseket vásároltak, 3 éve pedig útjára indították a Klinikai Táplálkozási Programot, amelyhez mind a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ csatlakozott.

A Bakonybélben található telken avatták fel az új oktatási központ alapkövét, az eseményen Soltész Miklós Szociális,-Család- és Ifjúságügyi államtitkár elmondta: nem a szánalom, hanem a szeretettel teli akarat találkozott ezen a helyen. Reményét fejezte ki, hogy az új intézményt is a rákbeteg gyermekek rehabilitációját végző bakonyszűcsi központ szellemisége hatja majd át.

Magyari Beck Eduárd, az Országos Szövetség a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért elnöke elmondta, a centrum építése júliusban kezdődik a tereprendezéssel, az ott lévő épületek bontásával. Várhatóan 2012-re fejezik be a 150 négyzetméteres létesítmény építési munkálatait, amelyek költsége 150-200 millió forint lesz.

Az ünnepségre több gyerek érkezett szüleikkel együtt a bakonyszűcsi otthonból. Tolmácsolták az ottani vezető, Bakos-Tóth Márta klinikai gyermek-szakpszichológus szavait, aki felidézte a többi között, hogy ide a gyerekek táborozni, játszani, örülni jönnek.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához