Ezeket látta már?

Nem hatásos a szklerózis-multiplex ellen a halolaj

Egy új norvég tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy az omega-3 zsírsavat tartalmazó halolajos készítmények nem segítenek a szklerózis multiplex kezelésében, de nem is ártanak, ráadásul jót tesznek a szívnek.

A szklerózis multiplex körülbelül 2,5 millió embert érint világszerte.

Nem hatásos a szklerózis-multiplex ellen a halolaj

Számos korábbi tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az omega-3 zsírsavat tartalmazó táplálék-kiegészítők gyulladáscsökkentő hatásuk miatt kedvezően hatnak a szklerózis multiplexes (MS) betegek állapotára, de egy új norvég tanulmány az ellenkezőjét bizonyította be.

"A kutatás során kiderítettük, hogy a lazacból és egyéb hidegvízi halfajtákból kivont omega-3 zsírsavat tartalmazó étrend-kiegészítők semmiféle pozitív hatást nem gyakorolnak a szklerózisos betegekre" - mondta Dr. Oivind Torkildsen, a bergeni Haukeland Egyetemi Kórház vezető kutatója.

Dr. Torkildsen és kutatótársai összesen 92, 18 és 55 év közötti szklerózis multiplexes pácienst vizsgáltak meg.

A vizsgált személyek egyik fele vagy csak omega-3 zsírsavat tartalmazó kiegészítőt kapott, vagy ugyanazt a kiegészítőt, de interferon beta-1a injekciókkal kombinálva, míg a résztvevők másik fele teljesen inaktív placebót kapott.

Hat hónap elteltével valamennyi résztvevőt 18 hónapon keresztül hetente három alkalommal interferon beta-1 injekcióval kezelték a kutatók.

Az eredmények kiértékelése és az agyi MRI vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy az omega-3 zsírsavak teljes mértékben hatástalanok a szklerózis multiplex kezelésében.

A norvég tanulmány részleteit az Archives of Neurology című orvosi szakfolyóirat áprilisi online kiadásában publikálták.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához