Ezeket látta már?

Szívinfarktus - összefüggésben lehet az alvászavarral?

Alvás

Tudósok az álmatlanság és a szívinfarktus kapcsolatát vizsgálták. Ezekre az eredményekre jutottak.

A norvég Lars E. Laugsand és munkatársai olyanokat vizsgáltak, akik az álmatlanság valamely formájával küzdöttek: vagy képtelen voltak elaludni altató nélkül, vagy gyakran felébredtek az éjszaka, vagy fáradtan ébredtek minden reggel.

A rossz alvás kihat az egészségre

Aki alvásproblékmákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek - mutatta ki egy széleskörű norvég tanulmány. A kutatók 52 610 norvég felnőtt nő és férfi 1996-1997 közötti, alvásra vonatkozó panaszait dolgozták fel. Ezt követően 11 éven keresztül követték a páciensek további sorsát, az esetleges infarktus megjelenését vagy hirtelen szívhalál bekövetkeztét, illetve az alvászavar hátterében álló pszichiátriai rendellenességeket (szorongás, depresszió).

A tudományos értékelés során figyelembe vették az életkort, a családi körülményeket, az iskolázottságot, a vérnyomást és a testsúlyt, az esetleges cukorbetegséget, a testmozgást, sőt még azt is, hogy a vizsgált személy váltóműszakban dolgozott-e. A megfigyelés 11 esztendeje alatt 2368 résztvevő kapott szívinfarktust.

Nő a szívbetegségek kialakulásának kockázata

A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy aki a megelőző hónapban szinte soha nem tudott elaludni, 45 százalékkal esélyesebb a szívinfarktusra. A nyugtalanul alvók szívroham-kockázata 30 százalékkal nagyobb, a reggelenként fáradtan ébredők rizikója 27 százalékkal meghaladta meg az átlagnépességét.

6 tünet, ami a nőknél szívinfarktusra utalhat - olvasson tovább!

Minél többféle alvászavarral küzd a páciens, annál nagyobb esélye volt az infarktus bekövetkezésének. "Az alvászavar egyáltalán nem ritka és jól kezelhető" - mondta a vizsgálat vezetője. "Fontos, hogy mindenki tisztában legyen az álmatlanság és a szívroham veszélye közötti összefüggéssel, és ha ilyen panasza jelentkezik, beszélje meg kezelőorvosával".

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához