Ezeket látta már?

B-vitamin és az agyzsugorodás

A B-vitamin időseknél jelentősen lassította az agyzsugorodást. A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok felére csökkenthetik a memóriaproblémákkal élő idős embereknél az agyzsugorodás arányát, és lassíthatják elbutulásukat - közölték brit kutatók.

Az Oxfordi Egyetem munkatársai szerint két évig tartó klinikai vizsgálatuk az eddigi legnagyobb, amely a B-vitaminok hatását tanulmányozta az enyhe kognitív zavarok esetében, amelyek az Alzheimer-kór, valamint a demencia más formáinak fő kockázati tényezői.

B-vitamin és az agyzsugorodás

David Smith, a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy az eredmények őket is nagyon meglepték. Reményeik szerint ez az egyszerű és biztonságos kezelés sok embernél megelőzheti az Alzheimer-kór kifejlődését.

Az enyhe kognitív zavar (MCI) világszerte a 70 év fölötti emberek 16 százalékát érinti, memóriavesztéssel, nyelvi és mentális problémákkal társul. A mindennapi életben ez még általában nem okoz gondot, ám az emberek mintegy felénél öt éven belül diagnosztizálják a sokkal súlyosabb Alzheimer-kórt.

A klinikai vizsgálatba 168, MCI-vel élő önkéntest vontak be, akik vagy egy folsavból, B6 és B12 vitaminból álló komplexet kaptak nagy dózisban, vagy placebót. A B-vitaminok a homocisztein nevű aminosav szintjét szabályozzák a vérben, amelynek megemelkedett koncentrációja növelheti az Alzheimer-kór kockázatát.

A pirulák az ajánlott napi B12 mennyiség mintegy 300-szorosát, a folsav mennyiségének négyszeresét és a B6 mennyiségének 15-szörösét tartalmazták. Az agy méretét szkenneléssel vizsgálták a próba elején és végén.

A PLoS One című tudományos folyóiratban megjelent eredmények szerint a vitamint szedő emberek agya évente 0,76 százalékos aránnyal zsugorodott, míg ez az arány 1,08 százaléknak bizonyult azoknál, akik placebót kaptak.

A legnagyobb mértékben azok profitáltak a vitaminszedésből, akik vérében a vizsgálat kezdetekor a legmagasabb homocisztein szintet mérték: náluk az agyzsugorodás aránya fele volt, mint a placebót kapó önkénteseké.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához