Ezeket látta már?

Megkapták a világ egyik legdrágább gyógyszerét, nem sokkal később meghaltak

zolgensma, sma, májelégtelenség, halál

2 SMA-betegnél a Zolgensma beadása után májelégtelenség alakult ki. Ezt a gyógyszert kapta annak idején Zente is.

A Zolgensma nevű gyógyszer gyártója, a Novartis nemrég jelentett két halálesetet, mindkét betegnél akut májelégtelenség alakult ki. Két beteg is akut májelégtelenség miatt halt meg azután, hogy a gerincvelői izomsorvadás kezelésére alkalmazott Zolgensma nevű gyógyszerrel kezelték őket – írja a Reuters, amit a HVG szúrt ki.

Az esetekről a készítmény gyártója, a Novartis értesítette az egészségügyi hatóságokat azokon a piacokon, ahol használják a gyógyszert, valamint tájékoztatta a helyzetről az egészségügyi szakembereket is.

Hosszabb távon májkárosodást okozhat

A cég kiemelte, hogy a mostani eset ellenére is azon az állásponton van, hogy a Zolgensma használatának előnyei az esetleges kockázatokhoz képest jelentősen nagyobbak. A klinikai tesztek alapján leggyakrabban az alábbi mellékhatásokat jegyezték fel:

A készítmény hosszú távon pedig súlyos májkárosodást is okozhat. A próbaidőszak alatt egy európai kisgyerek elhunyt, de a boncolás azt állapította meg, hogy halála nem köthető a gyógyszerhez.

Az akut májelégtelenség okozta két halálesetre Oroszországban és Kazahsztánban történt. A betegek a kezelés után 5-6 héttel vesztették életüket, hogy megkapták az infúziót, és elkezdték csökkenteni náluk a kortikoszteroid nevű szteroidot.

A Zolgensmát az SMA-ban szenvedő gyerekek kaphatják meg. Az SMA (spinalis muscularis atrophia) egy ritka genetikai betegség, melynek lényege a gerincvelő vázizmokat mozgató idegsejtjeinek funkciókiesése, ami az izommozgások gyengüléséhez, elvesztéséhez, majd kezelés nélkül a légzőizmok bénulása miatt halálhoz vezet.

Emlékszik Zentére, a kis SMA-betegre? Történetét itt olvashatja el!

Az országban először 2019 őszén Zente kapta meg, akinek a méregdrága kezelésére egy egész ország gyűjtött. 2021 óta a kezelés TB-méltányossági alapon is kérhető.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: HVG
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához